Ki most az áruló?
Szia, Áruló! ? köszöntötte Péter Pált immár sokadszor, de pusztán csak szeretetből. Szeptemberben szokott rá a köszönés ilyetén formájára, mert kollégáját kommunista bérencnek tartotta. Azért vélte annak, mert nem szállt be az öszödi beszéd után a Gyurcsányt gyalázók táborába.
Október végén egyre inkább megerősödött Péterben a gyanú, hogy Pál nem igazi magyar. Bűne most már az volt, hogy nem verette meg magát 23-án este a rendőrökkel. Pálnak is tüntetni kellett volna menni, hozzá hasonlóan. Péter bezzeg ott volt, s egy gumilövedék el is találta. Szerencsére nem a szemét lőtték ki, de az arca így is csúnyán megsérült. Felesége rosszabbul járt. Lassan gyógyuló égési sérülést szenvedett a lábán egy könnygázgránáttól.
A sokadik árulózás után Pál elgondolkozott. Eszébe jutott Péter múltja. Kollégája a rendszerváltozás előtt a munkásőrök pufajkáját hordta, s oda ? a karhatalmistákkal ellentétben ? nem kényszersorozással kerültek az emberek. Péter is fegyverrel védte az akkori hatalmat, de a puha diktatúra éveiben azt már csak a lövészeteken kellett csőre töltenie. Most persze ő lett a legnagyobb magyar, a leghangosabb jobboldali. Ő szidja a legjobban Gyurcsányt. Pál már csak azt nem tudja, hogy melyikük is akkor most az áruló?
