ZETApress

Sok a hasonlóság köztünk és az ’56-os fiatalok között, hiszen mi is azt gondoljuk, hogy Magyarország függetlensége a legfontosabb; akkor ezt harccal akarták kivívni, ma a béke mindenáron történő megőrzésével kell! – mondta Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója kora délután, az 1956-os Műegyetemi emlékműnél tartott koszorúzáson.

Egy önálló lélekkel, kultúrával, múlttal bíró nép szabadsága talán a legnagyobb dolog a világon, amiért bármit hajlandó megtenni; ha kell, fegyvert fog, és ha kell, a békéért áll ki a legnagyobb eltökéltséggel. A szabadság a kulcs-szava az október 23-i ünnepnek – fűzte hozzá.

Móczár Gábor úgy fogalmazott, mi, magyarok több mint 1100 éve úgy éljük életünket a Kárpát-medencében, hogy létünk alapvetése: nem engedjük, hogy mások döntsenek helyettünk. – Nem mondhatják meg, mikor énekelhetjük nemzeti himnuszunkat, mikor lengethetünk nemzeti zászlót, kivel működhetünk együtt, milyen elvek alapján szervezzük meg társadalmunkat, hogyan biztosítsuk nemzetünk továbbélését, nem mondhatják meg, milyen országban akarjunk élni – szögezte le.

Ma, amikor azt tapasztaljuk, hogy nemzetközi erőterek munkálkodnak saját érdekeik érvényesítéséért, egy stratégiai célnak kell vezetni a döntéseinket: mindenáron meg kell őrizni függetlenségünket és szabadságunkat – mondta a főigazgató hozzátéve: ma, amikor a Nyugat felvilágosultnak mondott erői meg akarják mondani nekünk, hogy kikkel éljünk együtt, vagy milyen az ideális családmodell, nekünk magyaroknak hallgatnunk kell elődeinkre, és ismét meg kell mutatnunk, csakis mi döntjük el, milyen alapokra építjük életünket. Ma, amikor minden eszközzel háborúba akarnak sodorni minket, meg kell mutatnunk, hogy mi magyarok képesek vagyunk eldönteni, mikor és miért kell fegyvert fognunk, és mikor szolgálja jobban a béke a jólétünket és a biztonságunkat. Mi magyarok békés országot szeretnénk, mindig is békében akartunk élni; ma a békéhez sokkal több bátorság kell, mint a harchoz – jelentette ki.

Kiss Tamás, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének elnökségi tagja az 1956-os események résztvevőjeként korabeli dokumentumrészletekkel elevenítette fel a forradalom kitörése előtti egy hetet. Felidézte, hogy az október 16-án Szegeden megtartott egyetemi gyűlésen – amelynek levezető elnöke volt -, megalapították a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét, és követeléseket fogalmaztak meg az orosz nyelv fakultatív oktatásától az orosz csapatok kivonásáig.

Az október 20-ára összehívott nagygyűlésen elfogadták a programot, amelynek követelései között szerepelt a szabad, demokratikus választások megtartása, valamint a nemzeti jelképek és ünnepek visszaállítása is. A Szabad Európa Rádió úgy kommentálta az eseményeket: Vihar van Szegeden, az ifjú lelkek lázadásának vihara! – emlékezett. Kiss Tamás elmondta: október 21-én küldötteket indítottak a nagyobb egyetemi városokba, hogy csatlakozásra szólítsák fel a hallgatókat. A Műszaki Egyetemen október 22-én tartott diákgyűlésen ismertette a Szegeden történteket. Éjjel döntöttek a csatlakozásról, a politikai követeléseket sokszorosították, és másnap elkezdték terjeszteni; 23-án tüntetésre indultak az egyetemi hallgatók, és a késő délutáni órákban Debrecenben eldördült az első sortűz, majd Budapesten, a Magyar Rádiónál is a tömegbe lőttek, kitört a forradalom.

Folytatás a BME Aulában

1956 küzdelme minket is kötelez: bármilyen rázós utat elviselünk, bármilyen terhet felvállalunk, bármilyen ellenerővel szembe szállunk, csak hogy a magyarok jövőjét biztonságban lássuk – hangsúlyozta beszédében Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából 15 órakor kezdődött állami ünnepségen a műegyetemi Aulában. A politikus szerint a forradalom napjai olyanok voltak, melyek nehézségeikben is dicsőségesek, és okkal vésődtek be a legnagyobb magyar tettek könyvébe. – A forradalmároknak a haza- és szabadságszereteten kívül nem sok fegyverük volt, de ez a szeretet erősebb volt minden harckocsinál – mondta hozzátéve: ha ezek a falak nemcsak beszélni, de kérdezni is tudnának, talán azt kérdeznék: Mi adnánk-e az életünket a hazánkért?

Az államtitkár kifejtette: most olyan korszak kezdődött, amelyben újra meg kell küzdenünk az önálló vélemény jogáért, a politikai függetlenségért, azért, hogy a jövőnkről szóló legfontosabb döntések jogát továbbra is a saját kezünkben tartsuk. Ha a jövőnkről szóló döntéseket csak azért is a kezünkben tartjuk, Magyarország legszebb napjai még előttünk vannak! – húzta alá.

A népmozgásokat, a járványt, a háborút és a gazdasági nehézségeket megemlítve úgy vélekedett: a történelem dacosan válaszolt a XXI. század fellengzésére, és erővel törte ránk az ajtót. Most nincsenek idegen tankok – nálunk nincsenek -, de nyomásgyakorlás igen – magyarázta hozzátéve: tét most is ugyanaz, mint 1956-ban, csak más gúnyában jelentkezik. A célunk sem lehet kevesebb, mint akkor. Elérni, hogy ne dönthessenek mások helyettünk. Nem fogunk úgy táncolni, ahogy mások fütyülnek. Csak a magyarok táncát járjuk – szögezte le.

Magyarország nem fog fegyvereket küldeni, akkor sem, ha elvárják. Nem nyitjuk meg a határainkat, akkor sem, ha mások megtették. Nem dobjuk oda a magyar tulajdont, akkor sem, ha lenne rá vevő. És nem fogjuk fellazítani a hagyományos család kereteit, akkor sem, ha máshol már megteszik. Mi a küzdelmet választjuk – jelentette ki és azzal folytatta, hogy ezért rövid távon talán kevesebb nemzetközi dorombolás jár, de a küzdelem hosszú távon egy magabíró, gazdaságában gyarapodó és a nehézségek után is erősödő országot eredményez. A szabadság megvédése nem bénító teher, szerencse vagy kiváltság, hanem kötelesség. Ezer évünk kötelessége – magyarázta Dömötör Csaba.

Czigány Tibor, a BME rektora házigazdaként kiemelte, hogy a Műegyetem hősei közé nemcsak azok tartoznak, aki életüket adták ’56-ban, hanem azok a jelenlévő hősök is, akik ismét eljöttek, akik nem hagyták, hogy a forradalom lángja kialudjon, és akiknek köszönhetjük, hogy ma szabadon ünnepelhetünk. A rektor ezúttal az oktató kar hőseiről emlékezett meg, akik 1956. október 30-án megalakították a Műegyetem Forradalmi bizottságát, mely azzal a céllal alakult, hogy kiálljon a diákság mellett, és szolidaritását fejezze ki irántuk. A kormányhoz intézett első kiáltványukban követelték a szovjet csapatok kivonását, a varsói szerződésből való kilépést, valamint szabad választások kiírását. A felsőoktatással kapcsolatban követelték az egyetemi autonómia helyreállítását, és a hatalmi szóval kettéválasztott Műegyetem újbóli egyesítését. A bizottság elnökének Taky Ferencet, titkárnak Fekete Tamást választották meg.

A tagok mindannyian egyetértettek abban, hogy a diákokra vigyázni kell, és nem szabad felülni a provokációnak. Fontosnak tartották továbbá, hogy a Műegyetem ne váljon a harci események színterévé – tette hozzá. A bizottság 22 tagja közül csak 13 élhette meg a rendszerváltást – mondta el a rektor, aki hatukról külön-külön is megemlékezett néhány mondatban. Az elnök és a titkár mellett méltatta Mosonyi Emilt, Kollár Lajost, Csonka Pált és Sinay Gábort.

Beszédében a rektor megemlékezett Sólyom László nemrég elhunyt 2005-2010. közötti államfőnkről is, aki elnökségének minden évben eljött az ’56-os ünnepségre beszédet mondani. Szólt Vajna Zoltán professzorról, a BME gépészmérnöki karának egykori dékánjáról is, aki ugyancsak szívén viselte a műegyetemi ünnepséget és akinek részben köszönhető, hogy az egyetem ’56-os ünnepsége ma már az állami ünnepségsorozat része. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulója alkalmából tartott műegyetemi ünnepség zárásaként a hagyományos fáklyás felvonulás résztvevői a Rákóczi Szövetség szervezésében a Műegyetemtől a Bem térre vonultak a Szent Gellért rakparton, míg a történelmi évfolyamok találkozója a K-épületi Díszteremben került megrendezésre.