Folytatódott az aszfaltozás
Jó napot, jó szurkolást, köszöntöttük kora délután Demszky Gábort az M3-as autópálya bevezető szakaszánál. Főpolgármesterünk a Szerencs utcai szintbeli kereszteződés közelében segített az újraaszfaltozásban. A helyszín kiválasztásában az is közrejátszott, hogy közel-távol itt volt az egyetlen valamirevaló zöld terület a VIP sátor felállításához.
A Fővárosi Önkormányzat az idén a kormány támogatásával kétszáz kilométer utat újít fel a 23 budapesti kerületben. A mostanáig egy sávosra szűkített XV. kerületi pályaszakasz ma fejeződött be, a XIV. kerületi rész viszont már márciusban elkészült. Az MSZP és az SZDSZ együttműködése nem csak kormány- de fővárosi szinten is példaértékű. Épp tegnapelőtt írták alá Balatonöszödön a megállapodási szerződést arról, hogy a szocialisták nem indítanak ellenjelöltet az októberi választásokon Demszkyvel szemben. Hogy ezzel három, négy vagy hat évre sikerül-e őt újra bebetonozni a főpolgármesteri székbe, a parlament előtt álló alkotmány-, illetve a választási törvénymódosítástól függ. A tervezetről pénteken már beszámoltam.
Valószínűleg kerületi szinten is lesz megegyezés a polgármesterek jelölésekor. Áprilisban a szabad madaras képviselőjelöltek léptek vissza a szegfűsök javára, s most joggal várják el az ellentételezést. Kérdés csak ott merülhet fel, ahol az SZDSZ-es jelölt tavasszal szembement a párthatározattal, s MSZP-s ellenjelölt híján szerzett mandátumot. Vajon ő most továbbra is ragaszkodni fog a polgármesteri székhez, vagy mást is odaenged végre a húsos fazékhoz?
Fegyverek és helikopterek
Amíg Demszky az M3-ason szurkolt, kulturális helyettese a PeCsában lefegyverzően mosolygott. A SzüniDöDő program nyitó bulijára mindenki elhozhatta megunt játékpuskáját, pisztolyát, ősei fakardját. Aki ezeket egy zúzóautóba dobta, annak a pacifista Schiffer János egy labdát ajándékozott. Azzal is jól fejbe lehet rúgni a szomszédot, betörhetjük vele véletlenül az ablakát, de ebbe most ne menjünk bele!
A Petőfi Csarnok összes helyiségében program várja ma a gyermekeket, hirdették napok óta mindenütt, ehelyett csak néhány biztonsági őr lézengett a komor falak között. Miben segíthetünk? ? tették fel a hatalmas szellemi teljesítményt igénylő sztereotip kérdésüket, miközben látszott az arcukon, hogy a pokolba kívánnak valamennyi arra járót. Mint kiderült, a szomszédos bolhapiac hátsó bejáratát őrzik, nehogy valaki a PeCsán át besurranva megspórolja a száz forintos belépőjegyet. Mivel nem akartam bolhát kapni, s pláne még fizetni is érte, villámgyorsan odébb álltam.
Épp jókor érkeztem a piac mögötti nagyrétre, ahol az OMSZ legújabb osztrák lajstromjelű mentőhelikoptere hajtóművezett. Azt hittem, a meghirdetett L-égi csodák produkció részesei, de sokkal szomorúbb dolog miatt érkeztek. Egy beteget adtak itt át földön járó kollégáiknak, akit azóta már tengelyen tovább is szállítottak. Mint az intézkedő rendőrök kamerán kívül elmondták, rendszeresen szállnak le itt a légi járművek betegeikkel, s olyankor mindig két rendőrautót küld ki a központ a le- és felszállásuk biztosítására.