ZETApress

hírportál

Lex Minimi Vácott

Immár másfél évtizede, hogy a váci Gépipari Technikum Rákosi Mátyás nagybátyjának, Lőwy Sándornak a neve helyett egykori tanárának, Boronkay Györgynek nevét vette fel. Lexi bácsit ? ahogy az idős mérnöktanárt neveztük ? magam is ismertem. Nem Alex volt tehát, hanem György, becenevét viszont annak köszönhette, hogy folyton a lex minimit emlegette, s minket is arra nevelt.

S hogy mit is jelent ez a latin fogalom? Kis munkával, miminális befektetéssel nagy eredményt, s ehhez vezető szemléletváltoztatást. Ne azt nézzük, ki mondja, hanem azt, hogy mit mond! Mindenkit hallgassunk meg, mindenkitől vegyük át a hasznosat, mert mindenkitől tanulhatunk valamit. Az így szerzett információkat aztán gyűjtsük össze, raktározzuk el, és használjuk fel szükség szerint.

Sajnos az emberek zömére nem ez jellemző. Nem azt nézem, mit mond, hanem azt, hogy ki mondja ? vallják sokan. Hiába hallanak meg számos hasznos információt, csak nevetnek rajta, mert aki mondja, azt nem veszik komolyan. Számos értékes dolog siklik így el, merül feledésbe, ahelyett, hogy hasznosítanánk. S ha valaki kevesebb iskolával valami érdekeset mond vagy értékeset tesz, akkor csodájára járunk, pedig csak a józan paraszti eszét használta.

Miért is mondtam el ezt most? Mert mint tegnap megírtuk, a kancelláriaminiszter arra biztatja ismerőseit, hogy az öccsétől kapott leveleket olvasatlanul töröljék az Internetről, mintha csak hülyeségeket lennének azokban. Eszébe sem jut, hogy Péternek néha igaza is lehet, talán azt fel is lehetne használni valamire, át is lehetne venni tőle, meg is lehetne azokat fogadni. Az a minimum, hogy egy levelet elolvassunk, ahelyett, hogy olvasatlanul a kukába dobjuk, vagy letöltés nélkül a lomtárba tegyük!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Pedagógusok díjazása | ZETApress

Szóljon hozzá!