Megérkezett a spanyol király
János Károly spanyol király és hitvese, Zsófia királyné tegnap kíséretével magyar földre lépett. Az ünnepélyes fogadtatás nem Ferihegy 2-n, hanem a Szent György téren történt. A királyi pár államfőnkkel és hitvesével együtt a budapesti panorámában gyönyörködött, majd a Tükör terembeli fotózás után a Mária Terézia teremben tanácskozott. Az esti díszvacsorán a Nemzeti Múzeum Dísztermében terítettek meg nekik, ahol a királyné vegetáriánus menüt kapott.
Ma délelőtt a Hősök terei koszorúzás után a Dunán sétahajókázott a királyi pár. Az Országházban előbb a Delegációs teremben házelnökünkkel találkozott a spanyol uralkodó, majd felszólalt a Felsőházi teremben, utána a parlamenti pártok frakcióvezetőivel találkozott. Ezután miniszterelnökünk és felesége adott ebédet a királyi pár tiszteletére.
Délután a Gresham szállodában volt köztársasági elnökünk és felesége, Mádl Ferenc és Dalma asszony látogatja meg az ott lakó uralkodó párt. Innen a spanyol vendégek a Kiscelli múzeumba hajtatnak egy kiállítás megnyitójára. Programjuk holnap egy másik budai múzeumban, a Hadtörténetiben ér véget, ahol köztársasági elnökünkkel együtt megnyitják a magyar-spanyol üzletemberi fórumot.
Holnap a királyné nem megy férjével a múzeumba. Helyette Sólyom Erzsébet asszonnyal együtt látogatást tesz a fóti Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat lovas-terápiás központjában. Itt tájékoztatást kapnak majd az intézmény működéséről, bemutatásra kerülnek különböző mozgásanalitikai vizsgálatok és hippoterápiás gyakorlatok.
Államfőnk a múzeumban köszön el holnap spanyol vendégétől, mert délben már Máltára repül. Két napot tölt el a szigetországban, majd szombaton Algírba indul tovább. Onnan hétfőn délután érkezik haza. Külországi programjairól később számolunk be.