ZETApress

hírportál

Megújul őszre az egyetem

Szeptembertől új formában jelentkezik a nagysikerű előadás- és televíziós sorozat a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Telekom együttműködésével. A Mindentudás Egyeteme 2.0 műsoraiban a tudományos igényesség a legkorszerűbb technikával ötvöződik ? tudatták sajtósaik.

A folytatást a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Telekom által létrehozott Mindentudás Egyeteme Nonprofit Kft. és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség között aláírt megállapodás teszi lehetővé a Norvég Alapból elnyert mintegy 800 millió forintos pályázati forrás felhasználásával.

A tervek szerint 48 adásból álló műsorsorozat 16 tudományterületet mutat be, amelyeket Magyarország kiemelkedő tudósai, a program Szakmai Tanácsadó Testületének tagjai választottak ki a Mindentudás Egyeteme Kft. szakmai vezetőinek közreműködésével. Az előadássorozat témái szorosan kapcsolódnak a világszínvonalú kutatási és technológiai-fejlesztési eredményekhez, és a bemutatandó eredmények közvetlen hatást gyakorolnak a társadalom tagjainak mindennapi életére is.

Az új elgondolások szerint egy-egy témáról három ? egymással összefüggő ? részből álló televíziós adás készül. A korábban is nagy érdeklődéssel kísért egyetemi előadás jellegű részt követően egy-egy téma felkért szakértői kerekasztal-beszélgetésen vitatják meg az előadásokban felvetett szakmai kérdéseket és azok társadalmi vonatkozásait. A kutatási eredmények gyakorlati hasznosításáról pedig dokumentumfilm-szerű műsorban tájékozódhat a nagyközönség.

A hét hónapon át tartó műsorfolyamot kéthetes sugárzási ciklusokban követhetik a nézők a Duna Televízión. Az adások időpontjáról plakátokról, tájékoztató kiadványokból, televíziós előzetesekből és a program honlapjáról (www.mindentudas.hu) értesülhetnek az érdeklődők. A programok egy részét vidéki egyetemi városokban rögzítik, így több nemzetközi hírnevet szerzett tudományos műhely is bemutatkozik a Mindentudás Egyeteme új sorozatában.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a program újraindítása alkalmából hangsúlyozta: ? a tudomány ma sokkal nagyobb mértékben járul hozzá mindennapi életünk jobbá tételéhez, termékek és szolgáltatások előállításához, mint bármikor a történelem folyamán. Ezért kiemelkedő a jelentősége annak, hogy a tudomány eredményeit közérthető formában tegyük elérhetővé a közvélemény számára. Megkeressük azokat a kutatókat, akik hajlandók kilépni a laboratóriumi világból, mert szükség van a nyilvánosságra és publicitásra, ahol bemutathatjuk, hogy azokat az embereket, akik a tudományban jelentős eredményt érnek el, megbecsülik, elismerik. Magyarországon a középiskolai természettudományos oktatás színvonalának emelése a legfontosabb feladatok egyike, amelyet a közösségnek együttes erőfeszítéssel kell megoldania. Az MTA közfeladatából adódóan is hozzájárul ahhoz, hogy minél több magyar érettségiző rendelkezzen alapvető természettudományos ismeretekkel, és ebben segítsük a tanáraikat is.

Az elnök úgy véli, hogy a Mindentudás Egyeteme 2.0 a szellemi eredmények hiteles közvetítője lesz, és egyben jó példa arra is, hogy a tudomány, ha igényes kommunikáció közvetíti, mindenki érdeklődését felkeltheti. A program három pillére lehetővé teszi, hogy a nézők továbbgondolják a kutatások és felfedezések mindennapi emberi életre gyakorolt hatásait, a gazdasági vonatkozásoktól az etikai kérdésekig. ? A Mindentudás Egyeteme 2.0 remélhetően közel hozza az emberekhez a tudományt, a kutatási eredményeket ? vallja az MTA elnöke.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója elmondta: ? a Mindentudás Egyeteme jól illeszkedik a Magyar Telekom társadalmi szerepvállalási stratégiájába. A társadalmi szerepvállalásban is élenjáró és példamutató vállalatként feladatunknak tekintjük a társadalom általános szemléletformálását is, egyebek mellett az oktatás és a tudományos ismeretterjesztés támogatásával. A digitális szakadék felszámolásában tett erőfeszítéseinkkel az ország versenyképességének fokozását is elősegítjük. A tudomány népszerűsítésével a Mindentudás Egyeteme 2.0 keretében aktívan hozzá kívánunk járulni a digitális felzárkózáshoz és a társadalmi esélyegyenlőség erősítéséhez is. Ezért a Magyar Telekom elkötelezte magát, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegye a tudomány eredményeit, az általunk bevezetett multiplatformos tartalomszolgáltatás segítségével. Az ország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként így tudjuk biztosítani az ismeretek, a tudás és az élmények megosztását bármikor és bárhol. A magyar tudomány legjobbjai által fémjelzett tartalmak és ismeretek a Mindentudás Egyeteme 2.0 keretében televízión, interneten és mobiltelefonon egyaránt elérhetők lesznek, és azokat mindhárom képernyőn keresztül interaktívvá is tesszük.

A sorozathoz kapcsolódóan megújul a Mindentudás Egyeteme honlapja is, ahol a legkorszerűbb kommunikációs eszközök és formák közvetítik a XXI. század tudományát. Nemcsak az előadások és az azokat kiegészítő háttér-információk jelennek meg és tölthetők le szeptembertől, de az új portál nagyobb mértékű interaktivitást tesz majd lehetővé- hozzájárulva a legkiválóbb kutatók, tanárok és a nagyközönség közötti párbeszédhez. A Mindentudás Egyeteme 2.0 adásait interneten hozzáférhető elektronikus tananyag egészíti ki, amely nélkülözhetetlen segítség lehet középiskolai tanárok, diákok, felvételizők számára. Az előadásokat az érdeklődők továbbra is ingyen látogathatják, amennyiben az interneten előzetesen jelentkeznek.

Szóljon hozzá!