ZETApress

hírportál

Hazugságok és a tények

A közelgő országgyűlési választások miatt történhetett a tegnapi igaztalan vádakra alapuló sajtótájékoztató. A FIDESZ-KDNP jelöltje nem áll jól Angyalföldön. Az összegyűjtött kopogtatócédulák száma szerint nem ő a legnépszerűbb jelölt ? írta Hiszékeny Dezső, a XIII. kerületi MSZP elnökségi tagja.

Nehéz nem arra gondolni, hogy a választási küzdelemben kívánják felhasználni félrevezető, hamis állításaikat, hazug vádaskodásaikat. A Fidesz XIII. kerületi vezetőinek nem ez az első eset, hogy az önkormányzatot, annak vezetőit a közvélemény előtt megpróbálják lejáratni. Kétségbeesett kísérleteik a választási kampányhoz közeledve egyre erősödnek.

Tavaly nyáron tettek már egy feljelentést, mindeddig eredménytelenül. Spaller ?feljelentő? Endre képviselőjelölt kampánya állami szervek közpénzeit pazarolva próbál eredményes lenni. Ebben is sikertelen. Különösen szomorúnak tartjuk, hogy politikai játszmájukban az ügyészség nevét felhasználva fogalmazzák meg hamis állításaikat. Kíváncsian várjuk az ügyészség vizsgálatát, a nyomozást, és az azt követő reagálást a félrevezető feljelentés kapcsán.

A Fidesz kerületi szervezete által már publikált állítások, a feltárni vélt hiányosságok olyan fokú tájékozatlanságot, hozzá nem értést tükröznek, amelyek felvetik képviselői alkalmatlanságuk kérdését. Lássuk a vádakat és a tényeket!

Csata sportcsarnok

FIDESZ RÁGALOM: A sportcsarnokban nyolcmillió forintért építtetett az önkormányzat egy 10 m2-es mozgáskorlátozottak számára alkalmas vécéhelyiséget.

TÉNY: A Csata sportcsarnokban egy 32 m2-es vizesblokk került felújításra úgy, hogy az mozgáskorlátozottak számára is használható legyen. A felújítás kiterjedt egy 52 m2-es helyiségre is, melynek PVC burkolatát javították, építészeti átalakítások is történtek és ezzel kapcsolatosan szakipari javítások is.

Csupa-csoda-tagóvoda

FIDESZ RÁGALOM: Egy ?gyermekmosdót? 16 millió forintért újítottak fel.

TÉNY: A ?gyermekmosdó? valójában hat gyermek és egy felnőtt vizesblokkot jelent (56 m2), a bennük elhelyezett mosdókkal, vécével és zuhanyozókkal. A vizesblokkok kialakítása során építészeti, gépészeti és elektromos berendezések is megújultak.

Mese-tagóvoda

FIDESZ RÁGALOM: A Mese-tagóvoda homlokzatát, lépcsőit és a teraszát 52 millió forintértékben újították fel.

TÉNY: Az elvégzett munkák ellenértéke bruttó 37 millió 249 ezer 672 forint volt! Ebből az összegből az állításon felül még 589 m2 hőszigetelt homlokzati rendszer kiépítése, továbbá 211 m2 régi díszburkolat tisztítása, javítása, valamint 166 m2 új díszburkolat készítése is megvalósult. Jelentős költséget jelentett az épület és a terasz talajnedvesség elleni szigetelése. A homlokzat-felújítások mellett felújításra kerültek a terasz és lépcsőburkolatok 150 m2-es nagyságban. Megújultak a lakatos szerkezetek, közöttük a lépcső és terasz korlátok, az előtetők, valamint a bádogos szerkezetek. Ezeken túl az épület teljes homlokzati kiképzése graffiti elleni védelemmel lett ellátva. Aki nem tudja megkülönböztetni az 52-őt a 37-től, az alkalmatlan közéleti szerepre.

Ady Endre és Berzsenyi Dániel Gimnázium

FIDESZ RÁGALOM: Az Ady Endre Gimnázium északi homlokzatát, valamint a Berzsenyi Gimnázium Kárpát utcai homlokzatát 36, illetve 44, összesen 80 millió forintért újították fel.

TÉNY: Sem az Ady Endre Gimnázium épületén, sem a Berzsenyi Dániel Gimnázium épületén nem végeztek homlokzat-felújítási munkát, ezzel szemben kicserélésre kerültek a nyílászáró szerkezetek, melyre nyílt közbeszerzési eljárást írtak ki és hét ajánlat érkezett. A legkedvezőbb ajánlat alapján választották ki a kivitelezőt, aki határidőre és jó minőségben a munkát elvégezte.

Az intézményekben elvégzett felújítások megtekinthetők, eldönthető, hogy a rágalmaknak vagy a saját szemüknek hisznek az emberek. A Fidesz sajtótájékoztatójának címe miatt ? Hűtlen kezelés Angyalföldön ?, az Önkormányzat rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést tesz.

Szóljon hozzá!