ZETApress

hírportál

Nem történt rendbontás

Több mint 25 ezer békés ünneplő, színes családi programok a március 15-i központi rendezvényeken ? vonta meg a mérleget a Kormányszóvivői Iroda.

25 ezernél is többen fordultak meg délelőtt 9 és este 6 óra között az 1848-as forradalom és szabadságharc 162. évfordulója alkalmából rendezett Március 15. ? Közös Tavaszunk elnevezésű ünnepi fővárosi rendezvénysorozaton.

Délelőtt több ezren szavalták együtt Petőfi Sándor: Nemzeti dalát a Nemzeti Múzeum előtti szabadtéri ünnepi előadás keretében. Az este 6 órai zárásig pedig több mint húszezer ünneplő látogatta meg a Lánchíd pesti hídfőjénél és a Roosevelt téren felállított Széchenyi korzót. A történelmi játszóház és huszártábor próbatételeit négyezernél is több gyerek teljesítette a nap folyamán.

Mint délután megírtuk, mintegy ötezer ember volt kíváncsi a Nemzeti Múzeum előtti ünnepi műsorra, melyen a fellépők ? köztük Dobó Kata, Fullajtár Andrea, Nyári Oszkár, Simon Kornél, Stubnya Béla és Egyházi Géza ? a résztvevőkkel közösen szavalták el a Nemzeti dalt. A látványos előadásban 200 táncos, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység és hagyományőrző honvédek, huszárok is közreműködtek Nem kevésbé voltak népszerűek a családi programok, a Lánchíd pesti hídfője és a Roosevelt tér Széchenyi István előtt tisztelegve Széchenyi korzóvá alakult, ahol történelmi játszóház és huszártábor várta az ünneplő családokat.

A programra több mint húszezren látogattak el, a történelmi játszóház és haditábor próbatételeit pedig négyezer gyerek teljesítette. A történelmi játszóház próbatételein többek között a 150 éve elhunyt Széchenyi Istvánra emlékezhettek a résztvevők. A térre látogatók korhű nyomdagép segítségével nyomtathatták ki a Nemzeti dalt és a 12 pontot.

A Roosevelt téren a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség részvételével ?48-as huszár és honvéd tábor lovakkal, szekerekkel, ágyúkkal, hadi konyhával, sátrakkal, alkalmi istállókkal várta a több ezer látogatót. A nap folyamán több száz gyerek próbálta ki a lovaglást a huszárok lovain és mintegy 1200 látogató ült fel a lovas fogatokra, melyek a Lánchídon szállították ingyenesen az ünneplőket.

A március 15-ei állami ünnepségsorozat programjai békésen zajlottak, a rendezvények biztonságos lebonyolításában felelős szervek képviselőiből álló Operatív Törzs a lakossági programok lezárultával befejezte munkáját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a törzs esti ülésén közölte, hogy a központi rendezvényeken nem történt rendőri intézkedés, előállítás. A mentőszolgálat az operatív törzs ülésén jelezte: kórházi ellátás a rendezvényekkel összefüggésben nem volt. A tűzoltóság képviselője jelentős eseményről nem tudott beszámolni.

A BKV tájékoztatása szerint a tervezettnél minden helyszínen korábban megindulhatott a menetrend szerinti közlekedés, így a Kossuth téren már 10:30-tól, a Nemzeti Múzeumnál pedig 12:30-kor megindulhatott a forgalom. Muhoray Árpádnak, a katasztrófavédelem főigazgató-helyettesének, az Operatív Törzs irányítójának tájékoztatása szerint az egész napon át uralkodó 55-60 km/órás erős szél ellenére sem volt szükséges a szabadtéri központi rendezvények időpontjának módosítására vagy elhalasztására. Az Operatív Törzs a nemzeti ünnep rendezvényeivel kapcsolatos lezárásokért, forgalomkorlátozásokért megköszönte a budapestiek türelmét.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kivonulnak a ?48-as huszárok | ZETApress

Szóljon hozzá!