ZETApress

hírportál

Főváros vagy vidék?

Az elmúlt években minden bizonnyal jelentős lakásár-emelkedésnek lehettünk szemtanúi. Az Ingatlannet.hu összehasonlította az ingatlanpiaci helyzeteket.

2020 eddig jó lehetőségekkel kecsegtetett a lakásvásárlók számára, hiszen az adatok azt mutatják, hogy már az év elején megtorpantak az ingatlanárak, valamint a járványhelyzet következtében bevezetett korlátozások, illetve bekövetkezett gazdasági változások is gyakran lejjebb szorították az árakat.

Azonban még manapság is igen nagy különbségek uralkodnak az ingatlanpiaci árak tekintetében. Ez érthető is, hiszen rengeteg minden tudja befolyásolni egy ingatlan értékét. Már maga a földrajzi helyzet is igen sokat nyom a latban mind országosan, mind városon belül. Emellett a felszereltség, a típus, a méret és az új vagy régi mivoltja is sokat jelenthet az árak kialakulásában. Az árakat tekintve évek óta egyértelműen a fővárosi ingatlanok vezetnek a vidéki ingatlanokkal szemben.

A családi házak között kisebb a differencia

Az Ingatlannet.hu statisztikai adatainak segítségével a családi házakra vonatkozó júniusi adatok alapján hasonlítjuk össze a fővárosi átlagos árfekvést a vidéki átlagárakkal szemben. A házak tekintetében jól láthatóan kisebb differenciáról van szó Budapest és a megfigyelt vidéki megyeszékhelyek árai között. Ennek ellenére egyedül Budapesten volt 500 ezer forint felett az átlagos négyzetméterár, pontosabban 538 ezer Ft/m2-ről beszélhetünk a főváros tekintetében.

A tanulmányozott megyeszékhelyek közül Budapest után 477 ezer Ft/m2-es átlagárával egyértelműen Kecskemét családi házai voltak a legdrágábbak. 300 ezer forintos négyzetméterár felett voltak még a győri házak is, a maguk 348 ezer forintos átlagárukkal. Pécsen és Nyíregyházán már majdnem fele olyan olcsón vásárolhattunk volna családi házat, mint a fővárosban, hiszen ezeken a megyeszékhelyeken 270-280 ezer forintos négyzetméter árak voltak a jellemzőek. A vizsgált városok közül minden bizonnyal Békéscsaba árai bizonyultak a legkedvezőbbnek, hiszen ott átlagosan 177 ezer Ft/m2-es áron kínálták eladásra a házakat.

A téglalakások tekintetében már sokkal nagyobbak a különbségek

A Budapesten eladásra kínált téglalakások négyzetméter ára mindig kiugróan magas volt a megyeszékhelyekhez viszonyítva. Idén júniusban fővárosunkban egyetlen négyzetmétert több mint 830 ezer forintért kínáltak a lakáspiacon.

Az 500 ezer forintos négyzetméter átlagárat a fővároson kívül csupán a győri lakások átlagárai haladták meg, a maguk 539 ezer Ft/m2-es áraikkal. A győri árakat a pécsi lakások átlagárai követték a sorban, hiszen itt átlagosan 406 ezer Ft/m2-es összegek uralkodtak. 345 és 380 ezer forint között mozogtak a kecskeméti és a nyíregyházi téglalakások átlagárai. A sort pedig újból a békéscsabai ingatlanok zárták a maguk 270 ezer forintos négyzetméter árukkal.

Összességében a vizsgált városok téglalakásainak legdrágább és legolcsóbb júniusi átlagára között több mint 560 ezer Ft/m2 volt a különbség. Ebből is látszik mennyit jelent az, hogy hol helyezkedik el egy adott ingatlan.

A családi házak egyre népszerűbbek a falusi CSOK következtében

Cikkünkben jól látható, hogy mennyivel drágábban juthatunk hozzá a téglalakásokhoz a családi házakkal szemben. Az alacsonyabb négyzetméterárak és az állami támogatások hatására azonban a vidéki családi házak iránti kereslet folyamatosan emelkedik. A kereslet növekedésének egyik kulcsfontosságú tényezője, hogy ezeknek az ingatlanoknak nem nőtt olyan ütemben az ára, mint a lakásoknak, valamint a falusi CSOK megjelenése is igen sokat befolyásol a családok döntésében.

Szóljon hozzá!