Testőrök ünnepeltek
A Köztársasági Őrezred ?alapításának? 250. évfordulója emlékeztünk délelőtt 10-től az Országházban. Katona Béla, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg a Nemes Testőrség alapításának 250. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi eseménysorozatot.
A Köztársasági Őrezred idén emléket kíván állítani az 1760-ban Mária Terézia által alapított Nemes Testőrségnek. Az őrezred több mai tagja az ünnepségen elismerést kapott, másokat soron kívül léptettek elő.
A történelmi visszatekintésből megtudtuk, hogy 250 évvel ezelőtt a nemesi cím és a jó megjelenés mellett a lövő-, vívó- és tánctudás is követelmény volt. Akkor díszruhában parádéztak, ma inkább a háttérben igyekeznek beolvadni a környezetükbe, s halkan beszélnek mikrofonjaikba. Az állóképesség és intelligencia ma is követelmény. Folyamatosan kell fejlődniük, el kell sajátítaniuk az újabb technikai eszközök kezelését is.
Az ünnepség keretében az Országház Kupolacsarnokában bemutatták a jubileumi év alkalmából kiadott postai bélyeget, melyből Csáki György, a Magyar Posta Zrt. elnöke adott át egyet-egyet a vendégeknek. Ezt a Testőrség történetét ismertető kiállítás megnyitása követte a szomszédos Vörös szalonban.
Bajnai Gordon kormányfő, Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter és Katona Béla házelnök védett személyként itt is testőrei gyűrűjében nézelődött. Sólyom László államfő nem jött el, elődje, Mádl Ferenc viszont nejével, Dalma asszonnyal együtt érkezett. A Legfelső Bíróság jelenlegi és korábbi elnöke is megjelent, s eljött több miniszter és államtitkár is.
A népes vendégsereg ? immár zárt körben ? a Vadászteremben folytatta az ünneplést, ahol a miniszterelnök a sajtó kizárásával mondhatta el pohárköszöntőjét. Az ajtó előtt egy kormányőr arra vigyázott, hogy a fotósok-újságírók nehogy bemenjenek. Kérdésemre elmondta, hogy a szervezők kérték, hogy a sajtó ne legyen jelen, de az indokot nem tudta ? vagy nem akarta? ? megmondani.