ZETApress

hírportál

Dombház a XIII. kerületben

Ünnepélyesen átadták a Klapka Központot: Média Építészeti Díj, az első dombház és 33 új bérlakás a XIII. kerületben – tudtuk meg a délelőtti átadón, ahol Auksz Éva és Józan László duettjeit is meghallgathattuk.

Már a Klapka Központ terveit is ikonikusnak ítélte az építészszakma, s elnyerte a Média Építészeti Díját is: a KÖZTI Zrt. csapata Marosi Miklós Széchenyi- és Ybl-díjas építész vezetésével újrafogalmazta a Kassák Lajos utca, Klapka utca, Tüzér utca, Pattantyús utca által határolt terület mikrokörnyezetét.

A komplexum leglátványosabb megoldása a zöld domb – alá süllyesztették az üzleteket –, amely a dombház nevet kapta a szakmától és a környékbeliektől. Dr. Tóth József polgármester a Klapka Központ mai átadóünnepségén elmondta: a 4,3 milliárd forintos, száz százalékban önkormányzati beruházásban felépült Klapka Központ a legkorszerűbb építészeti elképzelések megvalósítása mellett a környezettudatos gondolkodást is tükrözi. A komplexum – kereskedelmi, szolgáltató funkciókkal, orvosi rendelőkkel, lakásokkal, kortárs közösségi térrel, hatalmas zöldfelülettel – új arculatot ad a lokációnak több mint tízezer négyzetméteren. A beruházás része 33 magas minőségű önkormányzati bérlakás.

A Klapka Központ és környezete – lakosságbarát szolgáltatásaival, a zöld-környezettel harmonizáló megoldásaival – a városrésznek egyedi megjelenést adó közösségi tere lett. A Klapka Központ révén a XIII. kerületben olyan lokális kisközpont jött létre, amely széles palettájú, minőségi szolgáltatásaival jelentősen növeli a környékbeli lakosság, illetve az itt megforduló állampolgárok komfortérzetét, és a terület rekreációs funkcióját is erősíti a jelentős zöldfelülettel. A legkorszerűbb építészeti elképzelésekhez igazodva több szegmensében is tükrözik az ökologikus gondolkodást. Az épület környezetének kertészeti megoldásai unikális mikrokörnyezetet teremtenek. Egyes építészeti vélemények szerint budapesti városszerkezetben is meghatározó méretű park lett itt – hasonlóan, mondjuk, a Károlyi kerthez – mondta dr. Tóth József polgármester a mai átadóünnepségen, amelynek végén szimbolikusnak kulcsot adott át az egyik bérlakásba beköltöző Szatmári-családnak.

A Klapka Központ kortárs élménytér jellegét ugyancsak erősíti a kereskedelmi-szolgáltató épület déli részén kialakított játszó- és pihenőterület. Ennek a zöld dombnak a belsejében helyezték el az élelmiszer áruházat, valamint kisebb üzleteket. A Központ mellett esztétikus városi teret, a térbe futó korzót is kialakítottak, amely betölti egy új kerületi/városi agora szerepét is – nemcsak lehetőséget kínálva a találkozásokra, eszmecserékre, de hangulatával kedvet is teremtve mindazokhoz.

Az épület belső helyiségeiben is környezetbarát, energiafelhasználást csökkentő műszaki és technológiai megoldásokra helyezték a hangsúlyt a tervezők. A pinceszint összesen száz parkolóhelyéből négy akadálymentesített, két töltőállomást az elektromos üzemű gépkocsik számára létesítettek. Szintén a pinceszinten alakítottak ki 36 kerékpártárolót. Az épületben két szint a kereskedelmi terület 15 kereskedelmi, szolgáltató, irodai egységgel és két orvosi rendelővel; a felső 3+1 emeleten összesen 33 önkormányzati – 44 és 90 négyzetméter közötti – magas minőségű bérlakás kapott helyet. A Klapka Központ minőségi lakásai különleges hangulatú, kényelmes, modern otthont jelenthetnek a bérlőknek: az innovatív megoldások, a hangulatos térélmény, a zöld pihenődomb és a helyben lévő üzletek, szolgáltatások minden elvárást teljesíthetnek. Az Önkormányzat pályázatot írt ki a lakásokra.

A Klapka Központ terveit Marosi Miklós Ybl-díjas építész vezetésével a KÖZTI Zrt. készítette el. A generál kivitelezést a LATEREX Építő Zrt. végezte. Mivel az üzemeltetés, illetve a komplexum működése kapcsán elsőrendű szempont volt a lakóházi és a szolgáltató funkciók harmóniájának megteremtése, ezért az önkormányzati üzemeltetés mellett döntött a kerület.

Ebben az önkormányzati ciklusban az önkormányzat 50 bérlakás megépítését vállalta. Tavaly augusztusban adta át a 23 lakásos újabb passzívházát a Kartács utcában. A most elkészült 33 lakással vállalását teljesítette. A XIII. Kerületi Önkormányzat 2002-ben indította bérlakás-programját. Azóta eddig 599 lakást épített. A lépcsőzetes lakáshoz jutás elvét alkalmazva az önkormányzat mintegy ezer családnak tette lehetővé idáig, hogy jobb életkörülmények között lakhassanak.

Szóljon hozzá!