ZETApress

hírportál

Leszállt az aranygép

Több ezer fős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a riói olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat ma délelőtt a zsúfolásig telt Syma-csarnokban.

A fél 8-ra várt riói járat 40 percet késett, így a versenyzőket és edzőiket szállító négy busz háromnegyed 9 helyett csak fél 10 előtt néhány perccel gördült rendőri felvezetéssel a Syma-csarnok elé. Fogadásukra nemcsak a szurkolók, hanem az árusok is készültek: az egyik slágertermék az egyik oldalán piros-fehér-zöld, a másikon Hosszú Katinkát aranyérmeivel ábrázoló sál volt. A szurkolók körében a már kedden hazatért, Brazíliában három aranyérmet nyert Kozák Danuta volt a legnépszerűbb, a fiatal rajongók zöme vele akart közös fotót készíteni, tőle akart aláírást kérni.

Az olimpikonok hivatalos köszöntése fél 10 után pár perccel kezdődött, a magyar csapat tagjai vastaps és hangos éljenzés közepette, a háromszoros olimpiai arany- és egyszeres ezüstérmes Hosszú Katinkával és edző-férjével, Shane Tusuppal az élen vonultak be csarnokba. S amíg az olimpikonok zöld pólóban és tréningnadrágban jöttek, addig Katinka nadrágkosztümben állt közöttük.

Az olimpiai himnusz felcsendülése után Borkai Zsolt, a MOB elnöke tartott rövid köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: büszkék lehetünk, mert sok olyan pillanat volt Rióban, amely nagyon sok magyar embernek okozott gyönyörű perceket, órákat és napokat. Köszönetet mondott a versenyzők felkészítéséért a szövetségeknek, a kluboknak, ezen kívül a szülőknek és a családtagoknak, valamint a magyar kormánynak, amiért az elmúlt három évben komoly támogatást adott a sportnak. Végül arra kérte a sportolókat, hogy élvezzék a szurkolók szeretetét, mert megérdemlik!

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter arról beszélt, nagy élmény, hogy sikerek idején az idegen emberek is közeli ismerősökké válnak, s a jó nemzetből jó család válik. ? Jó döntés volt, amikor a kormány 2010-ben úgy határozott, hogy stratégiai ágazatként kezeli a sportot! ? tette hozzá. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy a magyar sportolók teljes odaadással versenyezve példát mutattak mindenkinek. Ezt követően Kovács Koko István 1996-os atlantai ökölvívó olimpiai bajnok és Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója egyenként hívta színpadra az érmeseket egy-egy rövid beszélgetésre. Egyedül a súlylökő Márton Anita hiányzott, aki holnap Lausanne-ban Gyémánt Liga-versenyen áll rajthoz.

Erik a riói szereplést illetően kiemelte: 11 ezer 303 sportoló vett részt az olimpián, s közülük az eredményességet tekintve két magyar került be az első tízbe: Hosszú Katinka és Kozák Danuta. Az egyórás ünnepség végén Borkai Zsolt és Szabó Tünde virágcsokorral köszöntötte érmeseinket, majd a Himnusz felcsendülése után a színpad fehér háttere elé piros-zöld konfettieső zúdult. Utána a szurkolók hosszú tömött sorokban álltak egy-egy aláírásért a riói hősöknél. A legtöbben Hosszú Katinkát dolgoztatták, aki elárulta, hogy ma még edzeni is fog, holnap pedig Párizsba utazik rövid-pályás versenyre.

Szóljon hozzá!