ZETApress

hírportál

Szkander Eb 4. nap

A paraszkanderes Bajkai Ákos Európa-bajnok lett! A nehézsúlyú Bajkai Ákos aranyérmes lett 14-én csütörtökön a budapesti szkander Európa-bajnokságon – tudatták sajtósaik.

A magyar paraversenyző az U23-as mezőnyben, álló kategóriában lett a kontinens legjobbja bal kézzel. A magyar csapatnak ez volt a 34. érme az MTK Sportparkban zajló világversenyen. Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szakszövetség elnöke szerint a budapesti Európa-bajnokság eddig minden várakozást felülmúlt, és nemcsak sportági, hanem szervezési szempontból is történelmi mérföldkővé vált.

A sportvezető – aki egyben az európai szövetség elnöke és a szkander-világszövetség alelnöke – kiemelte: egy ekkora eseménynél természetesek a kihívások, a magyar szervezőcsapat minden helyzetet kézben tart, és eddig sikerült azt a színvonalat biztosítani, amelyet elvártak maguktól. Létszámában, minőségében és nemzetközi figyelemben ez a kontinensviadal messze túlmutat egy hagyományos Európa-bajnokság keretein, több ország képviselője is világbajnoki szintű eseményként tekint rá – fogalmazott hozzátéve: európai elnökként különösen fontosnak tartotta, hogy Budapest olyan mércét állítson fel, amely a jövő nagy világversenyei számára is iránymutató lehet.

Az Eb-n 15-én pénteken a paraversenyzők jobb kézzel nyomnak majd, szombat-vasárnap-hétfőn pedig a felnőttek következnek. A magyar szkander-válogatott 12 arany-, 10 ezüst- és 12 bronzérmet szerzett eddig az Európa-bajnokságon.

Szóljon hozzá!