Férfipóló Vk holnaptól
A januári Eb után ismét akcióban a férfiválogatottak: Alexandropoulisban következik a Világkupa Divízió I-es tornája, melyről az 1-5. csapat kvalifikál a júliusi Sydney-i szuperdöntőre – tudatta Csrka Gergely sajtófőnök. Tovább fiatalított együttesünk célja egyértelműen a nyári finálé kiharcolása!
Az idén a Világkupa maradt a nyár fő eseményének, miután a félidős Eb-t kivételesen nem nyáron, hanem már januárban lejátszottuk Belgrádban – úgyhogy ennek megfelelően a Vk tornái is tolódtak a tavalyihoz képest. Akkor januárban lement a Divízió I és ilyenkor már javában döntőzött a mezőny; mi végül bronzérmesként zártunk Podgoricában. Alighanem a fókusz is más, elvégre a többség a januári Európa-bajnokságra vonult fel teljes vértezetben: a véglegesített 16-os keretek egyértelműen mutatják, kik milyen tervekkel érkeznek Alexandropoulisba.
A város amúgy nem éppen szokványos pólós helyszín, elvégre a görög vízilabda Athén környékén összpontosul, ez a település viszont közelebb van Isztambulhoz, mint a fővároshoz; igaz, a helyi önkormányzat komoly támogatást ad a tornára – akárcsak egy éve, amikor ugyanezen esemény női változatát rendezték itt -, azaz a hellén szövetség újfent ide szervezte a viadalt.
A magyar csapatból végül tízen lesznek itt az Eb-ezüstérmes együttesből, a hiányzók többsége rutinos klasszis, akiket Varga Zsolt szövetségi kapitány nem kívánt megterhelni egy olyan tornával, ahol hét nap alatt kell hat meccset lejátszani. Angyal Dániellel, Manhercz Krisztiánnal és Kovács Péterrel összesen 500 válogatott meccsnyi rutint esett ki egyébként.
A szakvezető most egyértelműen a fiatalok tesztelésére helyezi a hangsúlyt. Így játszik majd pályafutása első hivatalos világversenyén Dala Döme, Szalai Péter, Lugosi Csongor és a megsérült Nagy Ákos helyére behívott Leinweber Olivér; melléjük érkezik még két régi-új játékos: Német Toni, a 2023-as világbajnok csapatban szerepelt centeróriás, illetve Burián Gergő, a 2024-es Eb-n és a tavalyi vb-n is szerepelt balkezes.
Egy biztos, amióta Varga Zsolt a kapitány, ennyire lendületből még egyszer sem kanyarodtunk rá hivatalos tornára: mindössze egy közös edzés otthon, majd még kettő itt – és hétfőn máris meccs a görögökkel. Nem mintha a vetélytársaknak sokkal több idejük lett volna, hiszen az elitalakulatok többsége BL-ben szereplő klubokra épül, márpedig azok kedden-szerdán még javában meccseket játszottak, azaz nincs olyan együttes, amely hivatalos meccset vívott volna hangolódás gyanánt; a hazaiak az olaszokkal kétkapuztak az utolsó három napban.
Varga Zsolt ettől függetlenül amondó, hogy a cél természetesen a minél jobb eredmény elérése és a továbbjutás, ám a fő hangsúly azon lesz, hogy a fiatalabb játékosok épüljenek és fejlődjenek. – Akiknek van esélyük odaérni a 2028-as, Los Angeles-i olimpiára, azoknak most több kemény mérkőzésen lesz alkalmuk arra, hogy tapasztalatot szerezzenek, fejlődjenek és minél jobban kezdjenek beépülni a csapatba. Az adott körülmények között, mivel alig volt alkalmunk a közös edzésekre, nyilván egy egyszerűsített taktikával játszunk majd, amivel a hibázási lehetőségeket is igyekszünk csökkenteni, de azért így is a legtöbbet akarjuk kihozni minden egyes mérkőzésből – mondta a szövetségi kapitány.
Első csoportellenfelünk, a görög együttes tagjai házigazdaként persze igyekeznek odatenni magukat, avagy akad néhány fiatal a Vk-keretben, ám azért a gerinc ugyanaz, mint az Eb-n, ahol történetük során először értek oda a dobogóra. Egy kulcsember nem lehet itt sérülés miatt: Konstantinos Genidounias csapatkapitány kiesése érzékeny veszteség. Ami még érzékenyen érintheti Theodorosz Vlachos szövetségi kapitányt, az az Olympiacos Piraeus együttesének minimum hullámzó formája: a válogatott alapját adó klub elég randa verésbe futott bele még kedden Barcelonetában, kérdés, a 20:13-as vereség milyen nyomokat hagyott például a kapusokban, Tsortsatosban és Zerdevasban, akiknek hat napon belül újfent oda kell állniuk például Vigvári Vincével szemben, aki egy laza hetest törölt nekik kedd este. Mindeközben azért a visszavágási vágy az egész csapatot fűtheti a belgrádi Eb-elődöntőben elszenvedett vereség miatt.
Ami a másik két csoport-riválist illeti, velük is találkoztunk a belgrádi Eb-n, hiszen a szerbek és a hollandok a középdöntős águnkon szerepeltek – a szerbekkel aztán a döntőben is megütköztünk. Visszavágónak azért jóindulattal sem neveznénk a következő találkozót, miután a 30-as átlagéletkorú Eb-aranyérmes alakulatból mindössze hatan maradtak mutatóba, azok, akik januárban lefelé húzták a korátlagot – a Jaksic-testvérek: Lazic, valamint a három legfiatalabb Glusac, Martinovic és Lukic. A rutinos olimpiai aranyérmesek többségét nem akarta egy Vk-fellépéssel fárasztani Uros Stevanovic, úgyhogy az Eb-n a horvátok után második legidősebb együttesből itt a Vk-n hirtelen az egyik legfiatalabb lett, elvégre 12 2000 után született pólós szerepel a névsorban.
A harmadik rivális, a holland gárda nagyjából ugyanabban a felállásban érkezik, amely januárban elég sok főfájást okozott a legjobbaknak, így a szerbeknek és nekünk is – bár azért náluk is bekerült néhány fiatal, míg kimaradt például a nálunk játszó két Hessels-testvér, akik komolyabb minőséget képviseltek.
A másik ágon a spanyolok és az olaszok ugyanakkor gyakorlatilag az Eb-csapatukkal lépnek fel – előbbiek nyilván mihamarabb szeretnék feledtetni a belgrádi kudarcot (2018 óta először nem kerültek négy közé), utóbbiak pedig már januárra is átalakított együttessel érkeztek, amelyet a 25 éve kapitánykodó mesterük, Sandro Campagna nyilván még tovább akar gyúrni a jövő héten. Az amerikaiak a kevés játéklehetőséget megragadván teljes csapattal jöttek, egyedül a horvátoknál látszik némi elmozdulás – mondjuk érthető, hogy az elmúlt két év éremmentes szereplése után nem feltétlenül akarták tovább erőltetni például 38-39 éves centerpárosuk szerepeltetését.
A Divízió I-es tornán a tavaly a nőknél kipróbált formulát alkalmazzák: a csoportkört követően az négy 1-2. helyezett alkot egy újabb kvartettet és játszik még egy teljes kört (azaz nincsenek elődöntők, döntők, ellenben van még egy meccs a csoportból jövő másik továbbjutóval), így alakul ki a sorrend az 1-4. helyen. Itt ugyebár már mindenki biztonságban lesz úgymond, azaz a továbbjutás biztos tudatában játszhatnak, viszont érdemes hajtani, hiszen az első kettő a Divízió II-ből továbbjutó gárdával kerülhet szembe, ami könnyebb negyeddöntőket ígér alkalmasint. Az 5-8. helyért hasonló módon zajlanak majd a meccsek, itt azonban élesebbnek ígérkezik a végjáték, hiszen csak az 5. helyezett utazhat Sydneybe.
A mérkőzések a World Aquatics Recast-csatornáján követhetők élőben – a magyar csapat húsvét hétfőn a görögökkel (hazai idő szerint 16:30-tól), majd kedden a hollandokkal, szerdán pedig a szerbekkel találkozik, ez utóbbi két találkozó egyaránt 12:30-kor startol. Világkupa-csapatunk és válogatottság-számaik: Burián Gergely 64, Csoma Kristóf 31, Dala Döme 3, Fekete Gergő 86, Jansik Szilárd 130, Leinweber Olivér 1, Lugosi Csongor 0, Nagy Ádám 121, Német Toni 84, Szalai Péter 7, Tátrai Dávid 45, Varga Vince 35, Vigvári Vendel 73, Vigvári Vince 63, Vismeg Zsombor 48, Vogel Soma 87.
