ZETApress

hírportál

Olívia megint nyert!

Kákosy Olívia világbajnok lett a karate vb-n: megvédte ma világbajnoki címét a Kairóban megrendezett karate világbajnokságon a para-karatésok között. Előzőleg karatésaink – Hárspataki Gábor és Fleischer Dóra – nem jutottak tovább a csoportkörből – tudatta Turák Péter, a Magyar Karate Szakszövetség sajtófőnöke.

A világ- és Európa-bajnoki címvédő Kákosy Olívia a tanulással akadályozottak 13 fős mezőnyében a legmagasabb pontszámot kapta selejtező csoportjában, majd a középdöntőben is. Utóbbinak köszönhetően para-karatésunk bejutott a döntőbe, ahol ellenfele, az olasz Yakymashko 39,9 pontot kapott, míg Kákosy 41,0-t, ezzel ismét világbajnoki aranyérmet nyert. A magyar kiválóság 2021 (Dubai) és 2023 (Budapest) után immár harmadszor lett kategóriájában világbajnok, és elmondhatja magáról, hogy eddig valamennyi világversenyén a dobogó legfelső fokára állhatott fel!

Közel állt az éremszerzéshez a Down-szindrómások között Szőke Zina is, aki a bronzmeccsen minimális különbséggel maradt alul a kanadai Olsonnal szemben, és végzett az 5. helyen. Rajtuk kívül Haas Rebeka a Down-szindrómások között a 7. helyen zárt, míg Csatári János a tanulással akadályozottak között a 9. lett.

Előzőleg a vb-re sikerrel kvalifikált magyar karatésok közül sem Hárspataki Gábor, sem Fleischer Dóra nem jutott tovább a csoportkörből. Az olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes Hárspataki a 75 kg-sok között csoportjában háromból két ellenfelét legyőzte ugyan, de körbeverés alakult ki, és mivel török és szaúdi riválisa is több pontot szerzett a küzdelmek során, így Gábor csak 3. lett.

A nők +68 kg-os súlycsoportjában a húszéves Fleischer sem tudta sikerrel venni a csoportselejtezőt. Jóllehet, bravúros győzelmet aratott a korábbi világbajnok spanyol Torres ellen, de emellett két vereséget is begyűjtött, így Dóra a csoportban a 4. lett. A csoportokból az 1-2. helyezettek kerültek a nyolcad-döntőbe.

Szóljon hozzá!