ZETApress

hírportál

Bizakodó írek

Mivel az ír válogatott repülőgépe egy dublini hatalmas vihar miatt csak nagy késéssel tudott elindulni és megérkezni Budapestre, így a vendégcsapat népstadioni programja módosult. A 11 órai edzés és 12:30-as sajtótájékoztató helyett 11:15-kor Heimir Hallgrímsson (izlandi) szövetségi kapitány és Caoimhín Kelleher kapus ült elénk a sajtóteremben, edzésük pedig 12 órakor kezdődött.

Ellenfelünk boldogan beszélt a portugálok legyőzéséről és készül a holnap találkozóra. Felkészültek belőlünk, de csütörtöki sikerük csak akkor ér sokat, ha holnap ellenünk is meg tudják ismételni. Más kérdés, hogy a dublini 2:0-t én másként értékelem: A portugálok mindig csak annyit adnak ki magukból, amennyi épp szükséges, így az írek ellen tulajdonképp tét nélkül játszottak. Holnap 15 órakor Lisszabonban könnyen elverik a sereghajtó örményeket, így az 1. helyen jutnak ki a vébére. Vereségükkel inkább borsot akartak törni az orrunk alá, amiért az október 14-ei 4. fordulóban Szoboszlai a 90+1. percben kiegyenlített ellenük!

Az F-csoport eddigi eredményei:
Szeptember 06. 18:00 Örményország-Portugália 0:5 (0:3)
Szeptember 06. 20:45 Írország-Magyarország 2:2 (0:2)
Szeptember 09. 18:00 Örményország-Írország 2:1 (1:0)
Szeptember 09. 20:45 Magyarország-Portugália 2:3 (1:1)
Október 11. 18:00 Magyarország-Örményország 2:0 (0:0)
Október 11. 20:45 Portugália-Írország 1:0 (0:0)
Október 14. 20:45 Portugália-Magyarország 2:2 (2:1)
Október 14. 20:45 Írország-Örményország 1:0 (0:0)
November 13. 18:00 Örményország-Magyarország 0:1 (0:1)
November 13. 20:45 Írország-Portugália 2:0 (2:0)
A tabellán 1. Portugália (11:6) 10, 2. Magyarország (9:7) 8, 3. Írország (6:5) 7, 4. Örményország (2:10) 3 pont.

Realista magyarok

Szövetségi kapitányunk szerint a több mint hét éve tartó regnálása során a holnapi írek elleni vb-selejtező lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a fociválogatottunk számára, mert ez a találkozó teszi lehetővé, hogy elérjük a pótselejtezőt, de a Bulgária és az Izland elleni Eb-pótselejtező is kiemelkedő jelentőségű volt. – Ellenfelünk ugyanabban cipőben jár, de az az előnyünk, hogy mi itthon játszunk. Amióta 2019 novemberében felavattuk a Puskás Arénát, nem emlékszem olyan meccsre, amikor a közönség ne támogatott volna minket. Olyan mintha 12-en lennénk a pályán! – mondta a 13:40-kor Telkiben tartott sajtótájékoztatón Marco Rossi.

Elképzelhető, hogy ugyanaz lesz a kezdőcsapat, mint Örményországban, de csak a 16:30-as utolsó edzés után döntök, mert lehet egy változás is. Amióta itt vagyok, nem emlékszem, hogy bármikor is egyszerű lett volna a célunkat elérni, úgyhogy nem volt okunk azt gondolni, hogy Portugália legyőzi Írországot, amivel biztossá vált volna a pótselejtező. Csak magunkra számíthatunk – jelentette ki a 61 éves olasz-magyar tréner hozzátéve: egyáltalán nem érdekli a csoport másik találkozója, mert hajmeresztőnek tartja azt gondolni, hogy Portugália hazai pályán nem győzi le a sereghajtó örményeket, ami esélyt kínálna nekünk a vb-részvételt jelentő 1. helyre is.

A buszon követtük a másik meccset, nem örültünk az írek vezető góljának. Az Eb után ezúttal sem alakult jól számunkra az eredmény, de az sose jó, ha másra kell várni! – utalt Bolla Bendegúz a tavalyi Eb-re, ahol a magyar továbbjutáshoz elég lett volna a döntetlen is a portugáloktól, akik ezzel szemben kikaptak Georgiától. – Az viszont lényeges különbség, hogy most a saját kezünkben maradt a sorsunk, győzelemmel akarjuk bebiztosítani a továbbjutást – mondta Rapid Wien szélsője. – Ez egy döntő meccs lesz mindkét csapat számára, az íreknek csak a győzelem, nekünk már a döntetlen is elég a pótselejtezőhöz, de nem ilyen felfogással lépünk pályára, győzelemre fogunk hajtani – tette hozzá. A portugálok 2024. júniusi veresége miatt nem kerültünk az 1-4. csoportharmadik közé és elbúcsúztunk az Eb-től.

A magyar-ír vb-selejtező a norvég Espen Eskas sípjelére holnap 15 órakor kezdődik a 2026. május 30-i BL-döntőnek is otthont adó Népstadionban. A meccset élőben közvetíti az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió. A tét hatalmas lesz, győzelemmel akár a csoport-elsőség és a vb-részvétel is elérhető az éllovas portugálok pontvesztése esetén, a vereség elkerülése pedig biztosan legalább a pótselejtezőt jelentő 2. helyet garantálná nekünk. A legvalószínűbb kezdőcsapatunk: Dibusz – Nego, Orbán, Szalai Attila, Kerkez – Schäfer, Styles – Bolla, Szoboszlai, Sallai – Varga Barni.

Szóljon hozzá!