ZETApress

hírportál

Nem félünk a bolgártól

A Fradi vezetőedzője szerint a szakmai stábbal minden lehetséges forgatókönyvre felkészítették a játékosokat a vendég bolgár Ludogorec elleni, holnap esti Európa-liga alapszakasz-mérkőzésre. Fotónk a Fradi.hu felvétele.

Az ír szakember a találkozót megelőző 14 órai sajtótájékoztatón elmondta: a razgradi együttesnél történt edzőváltás akár veszélyes is lehet! Ha jól tudom, a második csapat trénere vette át a vezetőedzői posztot, és ki tudja, lehet, hogy szeretné megtartani ezt az állást. Szóval előzetesen sosem lehet tudni, hogy egy ilyen váltás hogyan sül el, de jól ismerjük a riválist és az eddigi meccsek alapján maximálisan fel tudtunk készülni – fogalmazott Robbie Keane arra utalva, hogy a zöld-fehérek augusztus elején a BL-selejtezőben kétszer is találkoztak a Ludogoreccel és a razgradi 0:0 után az Üllői úton 3:0-ra nyertek.

A sebességük mindenképpen figyelemre méltó, különösen támadásban. Nagyon gyorsak, erre is készen kell állnunk, ugyanakkor minden meccs más, ráadásul edzőváltás is volt náluk, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem pontosan ugyanazt fogjuk látni tőlük, mint korábban – mondta a magyar bajnok 45 éves vezetőedzője, aki szerint a játékosok energiaszintje és motivációja is a helyén van, nagyszerű a csapatszellem és jó hangulatban várják a holnapi összecsapást. – Ezek azok a mérkőzések, amelyeken minden futballista játszani akar, nem mellesleg arra is jók az ilyen találkozók, hogy az ember egy kicsit kiszakadjon a hazai bajnokságból. Természetesen nem tud majd mindenki játszani, és soha nem könnyű senkit sem kihagyni a csapatból, de végül a stábbal együtt döntést kell hoznunk. Mindig az adott mérkőzéshez illesztve választjuk ki azokat a futballistákat, akiket bizonyos okokból a legalkalmasabbnak tartunk arra, hogy a segítségünkre legyenek – jelentette ki a szakember hangsúlyozva, hogy neki lényegtelen, hogy BL-selejtezőről, vagy El-főtáblás meccsről van-e szó, a cél a győzelem, a Fradi pedig mindhárom pont megszerzéséért lép pályára holnap este is.

A sajtótájékoztatón részt vett Kristoffer Zachariassen, aki kiemelte, hogy a mostani bizonyosan más mérkőzés lesz, mint az augusztusi volt. – Az is lehet, hogy úgy jönnek ide, hogy nincs veszítenivalójuk, hiszen nem voltak a legjobb formában az elmúlt hetekben és edzőt is váltottak a csapatnál. Nekünk az a feladatunk, hogy az első perctől kezdve keményen és agresszívan beleálljunk a küzdelembe és éreztessük velük, hogy nem lesz keresnivalójuk – fogalmazott a 31 éves norvég válogatott játékos hozzátéve, a Fradinak a három meccsen szerzett 7 ponttal nagyszerűen sikerült rajtolnia az El-főtáblán.

Ezzel együtt jár, hogy megvan az egészséges önbizalmunk, tudjuk, hogy mire vagyunk képesek, és bár kemény és nehéz találkozó vár ránk, biztos vagyok benne, hogy telt ház előtt ismét jó eredményt tudunk elérni – mondta a középpályás, aki szerint a Fradinál mindig nagy a küzdelem a kezdőcsapatba kerülésért, de az európai kupameccsek mindig extra motivációt jelentenek a focistáknak. Az FTC – Ludogorec összecsapás 21 órakor kezdődik holnap az Üllői úton, melyet az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, valamint a Kossuth Rádió is élőben közvetít.

Most sem értettünk semmit

A 18:30-as sajtótájékoztatón a vendégek közül Anton Nedjalkov csapatkapitány és Todor Zsivondov vezetőedző ült elénk, de sajtófőnökük nem engedte az asztalhoz a Fradi által az UEFA-szabályok szerint biztosított tolmácsot, így az augusztus 11-ihez hasonlón megint csak bolgár nyelven zajlott a kérdés-felelet. Ezt másnap a pályán 3:0-lal bosszultuk meg, s remélem holnap ugyanennyivel fogjuk! Megérdemlik…

Szóljon hozzá!