Lendülettel Salzburgban!
A Fradi 45 éves ír vezetőedzője szerint a csapatnak folytatnia kell a lendületes szereplést a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti salzburgi vendégjátékán – derült ki a híradásokból. Sajnos a csapatot szállító repülőgép egyórás késéssel indult, ezért a sajtótájékoztató is ugyanennyit csúszott. Fotóink MTI/Szigetváry Zsolt felvételei.
Robbie Keane a találkozót megelőző tegnap esti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az osztrák rivális fiatal és energikus kerettel rendelkezik. – Ebben a sorozatban, ezen a szinten már minden összecsapás nagyon nehéz. Jól ismerem a Red Bull modelljét, sokat foglalkoztam vele, ezért teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy mire számíthatunk csütörtök este. Ennek ellenére nekünk nem lehet más a célunk, mint hogy úgy folytassuk a főtáblán, ahogyan kezdtük az első két meccsen szerzett négy ponttal – mondta Robbie hozzátéve, hogy Dibusz Dénes kapus egészséges és készen áll a játékra, a szintén válogatott Tóth Alex viszont megsérült és nem utazott el a csapattal Salzburgba.
– Egyelőre nem tudjuk, mennyi időt kell kihagynia, de reméljük, hogy nem túl sokat! Nem akarok visszatérni arra a bizonyos szabályra, de azt kell mondjam, ez várható volt, hiszen Alex 19 éves és rengeteg mérkőzést játszik. Ilyen szempontból Varga Barnabásnál is megvan a sérülés veszélye, de remélhetőleg nála nem lesz ilyen gond! – bizakodott a zöld-fehérek vezetőedzője.
Trénerünk a Fradi-szurkolókról is beszélt. – Szerencsés vagyok, mert játékosként kiváló klubokban játszhattam, és ne felejtsük az ír válogatottat sem, hiszen az ír drukkerek is nagyszerűek. Ami a Ferencváros szurkolóit illeti, szerintem lenyűgözők. Ha jól tudom, nagyjából kétezren itt lesznek velünk csütörtök este és biztos vagyok abban, hogy végig buzdítanak majd minket – fogalmazott Keane.
A bajnoki cím-védőnk válogatott csatára a sajtótájékoztatón elmondta, a mai napig követi az osztrák labdarúgást – ahol a pályafutása korábbi szakaszában játszott is – és természetesen a Salzburgot is. – Fiatal és jó csapatuk van, szerintem ez egy ki-ki meccs lesz, de felkészültünk rájuk és reméljük, hogy minden rendben lesz az összecsapáson. A rutin inkább a mi oldalunkon áll, de gyors és jó játékosaik vannak, ezért oda kell figyelnünk a védekezésre. Bízom abban, hogy a rutin lesz a döntő a mérkőzésen – jelentette ki a 31. születésnapját szombaton ünneplő Varga Barnabás.
Csatárunk arról is szólt, hogy a helyzetkihasználáson hétről hétre igyekeznek dolgozni, ugyanakkor ezzel inkább a hazai bajnokságban, mintsem az Európa-ligában volt eddig gondjuk. – Nem számít, hogy ki a társam, mindenkivel szeretek együtt játszani, számomra az a lényeg, hogy a csapat hasznára legyek akkor is, ha két csatárral állunk fel – fogalmazott Varga.
A mieink jól kezdték az El-főtáblás küzdelmet, mert szeptember 25-én az Üllői úton Pesic 90+5. percben lőtt egyenlítő góljával 1:1-et játszottak a cseh Viktoria Plzennel, október 02-án pedig a belga Genk vendégeként Varga Barna 44. percben fejelt góljával 1:0-ra győztek, így 4 ponttal a 11. helyen állnak a 36 együttest számláló mezőnyben. Velük szemben a Salzburg két vereséggel rajtolt, sőt még gólt sem tudott szerezni az 1-2. körben, bőven van hát javítanivalója! Az osztrákoknak amúgy sem a mostani a klub történetének legjobb szezonja, ugyanis legutóbbi tíz tétmeccsükből mindössze négyet nyertek meg és két döntetlen mellett szintén négyszer kikaptak.
A Salzburg-FTC találkozó ma 18:45-kor kezdődik és az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, valamint a Kossuth Rádió is élőben közvetíti. Játékvezető a georgiai Goga Kikacseisvili lesz a 30 ezer néző befogadására képes Red Bull Arénában.


