Célunk a továbbjutás!
A múlt szerdai bulgáriai 0:0-s odavágó után a Fradi vezetőedzője szerint az itthoni visszavágón jobb helyzetkihasználással továbbjuthatunk a Ludogorecen a BL-selejtező 3. fordulójából. A 45 éves ír szakvezető kiemelte, hogy a mieink az I. félidőben jobban fociztak és bár a győzelem elmaradt, legalább nem kaptunk gólt!
A kora délutáni sajtótájékoztatón ugyanakkor hangsúlyozta, hogy hasonló eredmény nem feltétlenül kedvezne nekünk. – Ha még harapósabbak, még hatékonyabbak leszünk ez ellenfél kapuja előtt, akkor továbbjuthatunk! Telt ház lesz, vagyis a felfokozott hangulatban nemcsak a csapat lehet energikus, hanem a szurkolók is. Edzőként az a feladatom, hogy a legjobb teljesítményt hozzam ki a csapatból. Láthattuk a múlt héten, hogy a Ludogorec nem rossz csapat, szóval kiélezett mérkőzésre számítok – nyilatkozta Robbie Keane. Fotóink Egressy Rita felvételei.
A zöld-fehérek Razgradból csütörtökön hazatérve egy nap edzés után Nyíregyháza felé vették az irányt, a szombat esti 4:1-es győzelem után pedig éjszaka Budapestre visszaérve másfél napot készülhettek a BL-selejtező holnapi visszavágójára. A korábbi évekkel ellentétben a nemzetközi kupában induló csapatok NB I-es mérkőzésekre vonatkozó halasztási kérelem szabályzata annyiban módosult, hogy csak a rájátszásban szereplő klubnak engedélyezett a kérelmet benyújtania. A jövő hétvégére kiírt Kisvárda-FTC összecsapást ezért is kezdhetik december 03-án 19 órakor az NB I 5. fordulóban.
– Mivel nem én hozom a szabályokat, fel sem vetődött a fejemben, hogy a Nyíregyháza elleni bajnokit elhalasszuk. Különösebben nem is foglalkozom ezzel, de tény, hogy nem volt sok időnk felkészülni a visszavágóra. A nyíregyházi mérkőzés után csak azok a játékosok edzettek, akik nem játszottak a hétvégén – folytatta az ír szakember. Szerencsére a Ferencváros kerete elég bő ahhoz, hogy bírja a sorozatterhelést, és ennek Robbie Keane is hangot adott. – Az előző idényben nem volt meg számomra az a luxus, hogy 20 játékosra is számíthatok, akik bármikor bevethetők. Így most tudunk pihentetni kisebb sérüléssel bajlódó játékosokat, tavaly erre nem volt lehetőségem Stefan Gartenmann esetében – jelezte a mester.
Szóba került Gruber Zsombor idénykezdete is, mivel a 20 éves támadó a nyáron – kölcsönszerződésének lejárta után – visszatért az MTK-tól és a bajnokságban a Kazincbarcika elleni 3:0-ból egy, a Nyíregyháza elleni 4:1-ből két gólt szerzett. – Az edző feladata, hogy lehetőséget adjon a fiataloknak, a lehetőséggel viszont a játékosnak kell élnie. Zsombornak jót tett, hogy tavaly többet játszott az MTK-ban, mint előtte a Ferencvárosban, és erősebben tért vissza. Sokan azt hiszik, hogy büntetés a kölcsönadás, de ez nem igaz. Korábban David Beckhamet is kölcsönadta a Manchester United, és láttuk, hová fejlődött – mondta Robbie.
A Ludogorec elleni visszavágó előtt Szalai Gábor, a Ferencváros belső védője a csapategységet dicsérte leginkább. – A 2. selejtező fordulóban az örmény FC Noah elleni párharc két mérkőzésén négy gólt is kaptunk, mert az új játékosok beilleszkedéséhez idő kellett. Mégis úgy érzem, ebben az idényben már csapatként tudunk játszani, és Robbie Keane is kiemelte, hogy egymásért küzdjünk, ne csak a célokért, mert ha jól teljesít a csapat, akkor egyénileg is sokat fejlődhetünk – fogalmazott a 25 éves hátvéd, aki végigjátszotta a Ludogorec elleni odavágót, vagyis döntő szerepet vállalt abban, hogy az FTC nem kapott gólt. – Egy védőnek minden mérkőzésen az a célja, hogy a csapata ne kapjon gólt, de ez nemcsak a védelem érdeme, hanem az egész csapaté. Láttuk, hogy mi volt a gond Bulgáriában, remélhetőleg ezeken a hibákon javítunk majd hazai pályán. Egyértelműen nem jelenteném ki, hogy jobbak vagyunk a Ludogorecnél, inkább hasonló játékerőt képvisel a két csapat – részletezte Gábor.
A vendégek is bizakodók
Az odavágó tanulságai alapján a bolgárok bíznak a továbbjutásban a BL-selejtező 3. fordulójából. Rui Mota vezetőedző szerint kielemezték a 0:0-lal végződött odavágót, így immár jobban fel tudtak készülni a holnapi visszavágóra. – Kész tervünk van, mert tudjuk, hogy hol sérülékeny az ellenfelünk – jelentette ki az esti sajtótájékoztatón a portugál szakember, aki szerint a múlt heti találkozó tapasztalatait felhasználva el tudják kerülni, hogy olyan alárendelt szerepbe kerüljenek, mint a razgradi I. félidőben. Szavait sajtófőnökük a bolgár tolmácsnak nem engedte magyarra fordítani!
– Minden eshetőségre felkészültünk, de nem a mi mentalitásunk döntetlenre játszani. Csakis azzal foglalkozunk, amit kontrollálni tudunk, a két csapat közös múltjával nem – mondta a 46 éves tréner bízva abban, hogy a várható telt ház pozitívan hat a tanítványaira. A Fradi hat éve kettős győzelemmel lépett tovább a BL-selejtezőben, majd ugyanabban a szezonban az El-csoportkörben újra összekerült a két gárda, akkor a bolgárok négy pontot gyűjtöttek. – Célunk olyan messzire jutni a BL-selejtezőben, amennyire csak lehet, s ez a főtáblát jelenti majd! – remélte Rui Mota.
Filip Kaloc arról beszélt, hogy mindkét gárdának 50-50% esélye van a továbbjutásra, de hisz a saját csapatában, mert szerinte az odavágó tapasztalatait felhasználva ezúttal nagyobb esélyük lehet győzni. Már múlt szerdán is sikerült reagálniuk arra, hogy az I. félidőben jobb volt a Fradi, mert a II.-ban kiegyenlítődött a játék. – A rendes játékidőben szeretnénk nyerni, de a futballban bármi előfordulhat, így az sem zavarna, ha tizenegyesekkel jutnánk a következő körbe, az ugyanúgy győzelemmel érne fel – mondta a 25 éves cseh középpályás hozzátéve, hogy minden játékos álma a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján szerepelni, ehhez pedig nagyon jó riválisokat kell legyőzni.
A párharc továbbjutója az azeri Qarabag vagy az észak-macedón Skendija együttesével játszik a főtáblára jutásért. A holnap 18 órakor kezdődő visszavágót az azeri együttes az Észak-Macedóniában szerzett 1:0-s előnnyel kezdi. A mi párharcunk vesztese átkerült az Európa-liga rájátszásába, ahol az Qarabag-Skendija párharc vesztesével játszik az El-főtáblára kerülésért. Ha ott is kikapnánk, a Kl-főtáblán folytatnánk, de erre ne is gondoljunk! A Üllői úton holnap 20:15-kor kezdődő visszavágót az M4 Sport élőben közvetíti.

















































