ZETApress

hírportál

Megvertük az olaszokat

Magabiztos rajt a hazai teke-vb-n: győzelemmel kezdett a férfiválogatott is. Női válogatottunk tegnapi sikere után a férfiak is nyertek a hazai rendezésű világbajnokságon. A Fehér László által irányított nemzeti csapatunk az olaszokat múlta felül meggyőző fölénnyel: a végeredmény 7:1 (3730:3517) lett javunkra.

A székesfehérvári MET Arénában zajló vb-t komoly várakozás előzte meg, hiszen hazai közönség előtt versenyezni mindig különleges kihívás – és egyben lehetőség. A magyar válogatott ezt a lehetőséget jól használta ki, már a találkozó elején dominálni tudott. A remek kezdés alapját Kozma Károly tette le, aki 680 fával nemcsak a nap, de eddig a világbajnokság legjobb egyéni eredményét is produkálta.

A legfontosabb ma az volt, hogy győzelemmel kezdjünk – értékelt Fehér László a mérkőzést követően. – Ismerkednünk kellett a pályával, hiszen ilyen szintű borításon még nem sok lehetőségünk volt játszani, más, mint amit az edzések során megszoktunk. Szükség lesz még egy-két mérkőzésre, mire teljesen ráérzünk, de az első lépést megtettük, és ez most a legfontosabb – mondta a válogatott szövetségi kapitánya. – A hazai szurkolók fantasztikus atmoszférát teremtettek. A csarnokban uralkodó hangulat egészen különleges volt, szerintem minden játékosunknak legalább 10-20 fával többet jelentett ez a buzdítás. Ilyen szurkolást legutóbb, talán a 2013-as zalaegerszegi világbajnokságon láttunk – tette hozzá a kapitány.

A 7:1-es győzelem egyértelműen jelzi a magyar csapat erejét, de a szakember nem akar elhamarkodott következtetéseket levonni. – Voltak nagyon szép egyéni teljesítmények, de akadtak még olyan szakaszok is, ahol javítani kell. Ez egy jó alap, de tudjuk, hogy ennél még többre is képesek vagyunk – mondta és a folytatásra sem kell sokat várni: a következő ellenfél Dánia lesz, a mérkőzést holnapután rendezik. A kapitány elmondása szerint a dánok ellen azok a játékosok is játéklehetőséget kapnak majd, akik az olaszok elleni nyitányon nem léptek pályára.

Ez egy jó alkalom lesz arra is, hogy megnézzük, jelenleg ki hol tart, milyen formában van. Természetesen kötelező győzelemként tekintünk erre a találkozóra, de fontos, hogy mindenki játékba lendüljön. Az osztrákok elleni rangadó előtt ez lesz az utolsó lehetőségünk erre a csoporton belül – hangsúlyozta Fehér László. A magyar válogatott tehát jól rajtolt, a szakvezetés elégedett, a szurkolók pedig már most fantasztikus hátteret biztosítanak a folytatásra. A cél világos: a csoportelsőség, majd a lehető legelőkelőbb helyezés.

Szóljon hozzá!