ZETApress

hírportál

Közgyűlés a judosoknál

A Magyar Sport Háza konferenciatermében ma tartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Judo Szövetség tagsága – tudatta Gombkötő Roland, az MJSZ sajtófőnöke.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Baji Balázs, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet főigazgatója és Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára is. A rendezvény ezúttal a kiírtaknak megfelelően 11 órakor elkezdődött, a szavazásra jogosult küldöttek csaknem 70%-a jelen volt, így – melyre sok-sok éve nem volt példa – rögtön határozatképes volt a közgyűlés.

Dr. Tóth László, az írásos elnöki beszámolójának kiegészítése előtt a jelenlévők egy perces néma felállással emlékeztek meg a judocsalád közelmúltban elhunyt tagjairól. Az elnök kiemelte: a mögöttünk hagyott időszak is szép eredményeket hozott, de reményei szerint a folytatás még sikeresebb lesz. – Bizakodásra adnak okot az új nemzedék kiemelkedő sikerei, amik a korábbi sikeres, a barcelonai, illetve a londoni olimpiában kicsúcsosodó korszakok kezdetére emlékeztetnek – mondta.

Most a szövetség valamennyi tagja a júniusi budapesti világbajnokság és a Nemzetközi Judo Szövetség azt megelőző budapesti tisztújító kongresszusának sikeréért dolgozik, de azt követően lehetőség nyílik majd rá, hogy egy konferencia keretében a következő időszak nagy feladatairól, a szükséges vagy kívánatos változásokról is egyeztethessen a judocsalád – tette hozzá az elnök.

A beszámolók elfogadása előtt dr. Jernei Zoltán, az MJSZ gazdasági alelnöke ismertette a szövetség pénzügyi helyzetét, s kitért arra is, milyen szempontokat vettek figyelembe a 2025-ös költségvetés megalkotásakor. A tagság valamennyi írásos beszámolót – így az idei szakmai tervet és a költségvetést is – egyhangú szavazással fogadta el.

Az utolsó napirendi pont során Ozsvár András, olimpiai bronzérmesünk kért szót emlékeztetve, hogy valamennyi judós számára fontos lenne megismerkedni az Óbudán üzemelő Magyar Judo Múzeum kiállításával, s a tagság figyelmébe ajánlotta a hamarosan megjelenő könyvét is, amely a magyar judo történetének legutóbbi időszakait dokumentálja. A kiadványt a június 13-20-ai budapesti vb-n a Papp László Sportarénában is meg lehet majd vásárolni.

A közgyűlés végén Fábián László kért szót, aki ígéretesnek és szükségesnek tartja a dzsúdósok érezhető összefogását. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindennek az eredményei nem jelentkeznek gyorsan, hosszú és türelmes munkára van szükség a sikerhez vezető úton, akárcsak a sportban!

Szóljon hozzá!