Elismerés Frankfurtban
European Olympic Laurel-díjat kapott az EOC-tól az idén 100 esztendős Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem – tudatta Márványkövi Ferenc, a TF Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóság marketing koordinátora. Frankfurti fotónk az Európai Olimpiai Bizottság felvétele.
Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) European Olympic Laurel-díjjal tüntette ki a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő, az 1925-ben Testnevelési Főiskolaként (TF) alapított Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet. Az intézmény rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás az EOC közgyűlésén, Frankfurtban a szervezet görög elnökétől, Szpirosz Kapralosztól vette át a rangos elismerést.
Az eseményen részt vett Gyulai Zsolt, a TF-et az elismerésre felterjesztő Magyar Olimpia Bizottság elnöke, Fábián László, a MOB-főtitkára és dr. Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja mellett jelen volt Thomas Bach, a NOB jelenlegi elnöke és a NOB mind a hét elnökjelöltje is. A díjátadón elhangzott, hogy jövőre Budapesten tartja közgyűlését az EOC.
AZ EOC igen rangos European Olympic Laurel-díját a magyar sportvezetők közül már többen is megkapták: 2017-ben Gallov Rezső, az úszószövetség korábbi főtitkára, kanadai vízilabda-kapitány, az Országos Testnevelési és Sporthivatal korábbi elnöke, a MOB egykori alelnöke; 2021. novemberében dr. Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, sebészfőorvos, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a Nemzet Sportolója, a MOB elnökségének tagja; 2022-ben Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok vívó, a Nemzet Sportolója, a NOB tiszteletbeli tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke, volt köztársasági elnökünk; 2023-ban Molnár Zoltán, a MOB korábbi főtitkára, ügyvezető igazgatója, a Magyar Edzők Társaságának elnöke.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a magyar sport egyik legfontosabb tanár, edző- és sportszakemberképző intézménye, amely Klebelsberg Kuno kultuszminiszter fáradozása nyomán 1925. novemberben nyitotta meg kapuit. Az intézménnyel egy időben alakult meg a Testnevelési Főiskola Sport Clubja, a napjainkban kiemelt klubként működő TFSE. A mostani díj mindannak a munkának az elismerése, amellyel az egyetem tudományos bázisként hozzájárult az elmúlt évszázad olimpiai sikereihez.
A TF-nek a világ sportjában és az olimpiai mozgalomban betöltött szerepről sokat elárul, hogy az elmúlt száz évben összesen 151 TF-en tanult vagy még tanuló olimpiai bajnok 209 aranyéremének örülhettünk, és mindent egybe-véve összesen 308 olimpiai érmes sportoló szerzett az intézményben végzettséget. Mindezt tovább erősíti az a tény, hogy a TF mostanáig összesen 249 mesteredzőt adott a magyar sportnak, ők pedig számtalan olimpiai éremhez segítettek hazai versenyzőket. Hovatovább az sem elhanyagolható szempont, hogy az Egyetem Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Szolidaritás programja támogatja.
1975-ben a fennállása 50. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési Főiskola egyetemi rangot kapott, 1985-ben teljes jogú, 1989-ben pedig elnevezésében is egyetem lett. 2000-ben a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő intézmény a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karaként működött, de a magyar sport szakemberképzése számára kimutathatóan hátrányos kari működés 2014-ben véget ért, amikor az Országgyűlés döntött a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosításáról, ami alapján 2014. szeptember elsejétől Testnevelési Egyetem néven önálló egyetemként működött tovább.
Az intézmény az elmúlt évtizedekben sokat változott, tartalmilag gyarapodott, eredeti küldetését, az egyetemi szintű testnevelő tanárképzést a közép- és felsőfokú oktatási intézmények számára megtartotta. Napjainkban csaknem 3000 hallgató tanul az Egyetemen, amely büszke arra – ahogy prof. dr. Sterbenz Tamás rektor fogalmazott -, hogy szinte minden magyar sportsiker mögött van TF-es tudás. Mocsai Lajos, a TF-et fenntartó Kuratórium elnökeként azt vallja, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a nemzet fennmaradásának egyik legfontosabb intézménye.
