ZETApress

hírportál

Megint beletenyereltek

A Magyar Parasport Napján három paralimpiai bajnok úszó helyezte el kézlenyomatát 13 órakor a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen található Magyar Sportcsillagok Falán: Hoffman Judit (1984), Tóth András (1984) és Vereczkei Zsolt (1992, 1996, 2000). Fotóink MTI/Kocsis Zoltán felvételei.

Az idén fennállása 100. évfordulóját ünneplő TF, valamint a Magyar Paralimpiai Bizottság a Magyar Parasport Napja alkalmából először rendezett olyan kézlenyomatadó ünnepséget, amelyen csak paralimpikonok örökítették meg kézjegyüket.

Az idén százéves intézmény jeles eseményén olyan sportolókat is köszönthetünk, akik részt vehettek az 1984-es paralimpián, míg ép magyar társaik a szocialista országok bojkottja miatt nem lehettek ott 1984-ben Los Angelesben, sőt, az 1984-es New York-i paralimpia a legsikeresebb volt magyar szempontból – mondta Sterbenz Tamás, a TF rektora kiemelve: a Magyar Sportcsillagok Fala akkor tölti be igazán a funkcióját, ha az épek mellett a parasportolók kézlenyomata is fönn lesz!

Mocsai Lajos, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte a TF-en 2015-ben pusztító tűzvészt, amikor kézlenyomatok sokasága odaveszett. – Ez a fal sporttörténelem! – hangsúlyozta az intézmény korábbi rektora.

Varga Katalin paralimpiai bronzérmes kajakos a paralimpiai család nevében megköszönte a lehetőséget, hogy ők is leadhatják kézjelüket, mint ahogy a párizsi paralimpia után négyen – Ekler Luca para-atléta, Kiss Péter Pál para-kajakos, Konkoly Zsófia és Pap Bianka para-úszók – december közepén már meg is tették.

Korábban megérkeztem az eseményre, így volt időm végig-nézni a korábbi kézlenyomatokat. Büszke vagyok arra, hogy a magyar sport ilyen klasszisai, legendái közé kerülhettem. Megtaláltam paralimpikon társaim: Konkoly Zsófia, Ekler Luca és Kiss Péter Pál tenyerelését is, velük gyakran találkozom a különböző rendezvényeken – mondta Vereczkei Zsolt volt kiváló hátúszó, aki születésnapi ajándéknak is tekinti az eseményt, mivel épp ma ünnepli 48. szülinapját.

A Magyar Parasport Napját idén nyolcadszor rendezi meg az MPB, valamint a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ). Az első hazai fogyatékos sportklub, a Halassy Olivér Sportegyesület 1970. február 22-én alakult, ennek tiszteletére tartják minden évben ezen a napon az MPN-t.

Szóljon hozzá!