ZETApress

hírportál

7. dan Tokióban

Nagy megtiszteltetés érte a magyar harcművészt. Különleges alkalomból hívták Japánba Várszegi Rudolf aikido mestert: január 12-én vasárnap Tokióban átvehette a 7. dan övfokozatról szóló diplomáját – tudatta Turák Péter, NVESZ Sajtó.

Az aikido harcművészet hazai meghonosítójának a rangos elismerést személyesen Moriteru Ueshiba nagymester, az aikido alapítójának unokája adta át a japán fővárosban, a harcművészet nemzetközi központjának székházában. A kiérdemelt fokozat nemcsak Várszegi Rudolf életében számít mérföldkőnek, de a hazai aikido presztízsét is növeli.

52 éves munkásságom elismerése ez az új övfokozat – számolt be róla az érintett azt is elárulva, hogy a kitüntetést egészen az átvételig titokban kellett tartania: miután megkapta az értesítést a 7. danra emeléséről, úgy repült el Tokióba, hogy még a gyermekei sem tudták utazása okát. Elmondása szerint a ceremónián 130 ország képviselői vettek részt, és négy főnek 8. dan-, további 12 főnek 7. dan-fokozatot adományozott az aikido világszövetség. Utóbbiak egyikét kapta meg Várszegi Rudolf, aki több évtizeddel ezelőtt ugyanott érte el, hogy a magyar aikidót felvegyék a tagszervezetek közé.

Már háromszor is jártam Japánban, mindannyiszor hat hetet töltöttem ott. Ezek az utak általában egy kongresszushoz kötődtek. Az első ilyen alkalom 1986-ban volt, amikor amikor sikerült felvetetnem a magyar aikidót a világszövetségbe. De a látogatások során mindig edzettem is a kintiekkel, jellemzően napi öt órát. Egyidős vagyok az alapító nagymester unokájával, emlékszem, hogy annakidején az edzések alkalmával ő is gyakorolt, és most, amikor átadta az oklevelet, megismert, és váltottunk is néhány szót – mesélte Várszegi Rudolf. Az immár 7. danos mester azt is elmondta, hogy rendíthetetlenül hisz az aikido szellemiségében és erkölcsiségében. Mint mondja: ha megkeresik és hívják, akkor megy és tanít, terjeszti tovább az aikidót. – A mottóm: emelni, segíteni másokat a szeretet erejével – jelentette ki.

Szóljon hozzá!