Dino nyugodt
A német klub vezetőedzője egyáltalán nem ideges azért, mert eltiltása miatt holnap nem ülhet az Eintracht Frankfurt kispadján a labdarúgó El-alapszakasz 7. fordulójában a Fradi elleni meccsen. Fotónk MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo felvétele.
– Furcsa lesz, mert sosem voltam ilyen helyzetben, de nem vagyok ideges, mert bízom a stábomban és a csapatomban. Noha a téli szünet után természetszerűleg nem volt minden gördülékeny, védekezésben stabilak voltunk, támadásban nagyszerű helyzeteket dolgoztunk ki és szép gólokat szereztünk. Jó formában van az együttes, ezért nemcsak az eredményekkel, hanem a mutatott játékkal is elégedettek lehetünk – jelentette ki Dino Toppmöller a délutáni sajtótájékoztatón.
A 44 éves tréner kifejtette annak ellenére kemény mérkőzésre számít, hogy az Eintracht idén mindhárom bajnoki összecsapását megnyerte, mert mint mondta, a Ferencváros kiváló csapat jó játékosokkal. Külön kiemelte a technikailag képzett középpályásokat és a szélsők játékát, akik remekül oldják meg a párharcokat és nagyszerű beadásokkal tudnak veszélyes szituációkat teremteni.
– Az új edző mindig extra motivációt és új elképzeléseket ad egy csapatnak, de nem hiszem, hogy Robbie Keane a stílust alapjaiban megváltoztatná – beszélt a magyar bajnokról a mester. Kitért arra is, hogy a Manchester Cityhez távozó Omar Marmus fantasztikus futballista, de a januári találkozókon sikerült bebizonyítani, hogy nélküle is tudnak nyerni, mert a csapat egyik legnagyobb erénye, hogy a játékosok harcolnak egymásért a pályán.
– Örülünk, hogy három megérdemelt győzelemmel kezdtük az évet, mert keményen dolgoztunk. Ezt szeretnénk folytatni, de tudjuk, a csütörtöki mérkőzés sem lesz könnyű – fogalmazott Arthur Theate, aki úgy vélte, mindkét gárda győzelemre játszik majd. A 24 éves védő szerint a 2024-es esztendő végén kissé visszaesett a hátsó alakzat teljesítménye, de így is a harmadik legkevesebb gólt kapták a Bundesligában. Januárban viszont eddig három meccsen csupán egyetlen gólt engedtek a riválisoknak, ezt a stabil játékot szeretnék folytatni az FTC ellen is. – A Ferencvárosban megvan a minőség, enélkül nem tudott volna 4:0-ra nyerni az Európa-ligában az ellen a Dinamo Kijev ellen, amely kedden 3:3-t játszott a Galatasaray vendégeként – mondta és szót ejtett a német bajnokságban 3. és az El-ben 6. Eintracht magyar játékosairól is. – Fenyő Noah és Lisztes Krisztián is jó játékosok, mindketten keményen dolgoznak, így fényes jövő áll előttük – dicsérte őket.
Robbie bizakodó
A Fradi-focisták január 06-án kinevezett vezetőedzője topcsapatnak tartja az Eintracht Frankfurtot, a holnap esti El-ellenfelet, de idegenben is igyekeznek megnehezíteni a németek dolgát. A 44 éves ír szakember a mérkőzésnek otthont adó Deutsche Bank Parkban tartott esti sajtótájékoztatón elmondta, hogy bizonyos szempontból mély vízbe került, hiszen ideális esetben új vezetőedző a nyári időszakban érkezik egy csapathoz és van hat hete a felkészülésre. Fotónk MTI/Czeglédi Zsolt felvétele.
– Sem a holnapi frankfurti, sem a jövő csütörtöki AZ Alkmaar elleni otthoni meccsünk nem lesz könnyű. Amit két hét alatt tudtunk, azt megtettük: elláttuk a játékosainkat a szükséges infókkal és igyekeztünk a lehető legjobban felkészíteni őket. Idő kell ahhoz, hogy viszontlássam mindazt a pályán, amit elképzeltem, és persze reálisan kell néznünk a helyzetet: a Frankfurt más szint, itt nem várható el, hogy fölényben legyünk – jelentette ki Robbie Keane kiemelve, hogy támadásban és védekezésben is kiemelkedő teljesítményre lesz szükségük.
– Nyilvánvaló, hogy ők fittebbek lesznek, mivel már három tétmeccset lejátszottak a téli szünet vége óta. Lesznek időszakok, amikor nekünk szenvednünk kell majd, de ha nálunk van a labda, akkor minél tovább meg kell tartanunk, és fárasztani kell őket. A Bundesliga 3. helyezettje tele van tehetséges játékosokkal. Ugyanakkor a kemény munka, a küzdeni tudás és a győzni akarás nem tehetség kérdése, így tehát igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ők is szenvedjenek! – nyilatkozott az ír mester.
Keane hangsúlyozta, hogy a Frankfurt játékosai a pálya minden szegletében veszélyesek és nagyon gyorsan képesek átváltani védekezésből támadásba, ráadásul az ilyen szituációk végén sok gólt is szereznek, ezért erre felhívták a ferencvárosi játékosok figyelmét. Hozzátette, hogy az Eintracht gyengeségeire is rámutattak és futballistáiknak ezeket kell majd megpróbálni kihasználni.
– Szeretném a lehető leghamarabb látni a pályán mindazt, amit kérek, de realista vagyok. Tudom, hogy ehhez időre van szükség. Meg fogják csinálni, mert őszinte, győztes mentalitású játékosok. A csütörtök esti meccsről azt mondtam nekik, hogy ötvenezer ember előtt egy ilyen stadionban pályára lépni valami olyasmi, amiért elkezdtek futballozni. Ez önmagában elegendő motiváció kell, hogy legyen, sőt, még én is azt kívánom, bárcsak újra játékos lehetnék! – mondta Robbie hozzátéve: a futballistáinak fizikális állapotával még nem teljesen elégedett, de ez normális a téli szünet után.
A Fradi csapatkapitánya a sajtótájékoztatón arról beszélt, bízik abban, hogy csütörtökön este olajozottan működik majd mindaz, amit a Frankfurt ellen elképzeltek. – Kicsit más a filozófiája, mint az előző edzőnknek volt, de az ő esetében is fontos, hogy igyekezzünk mi diktálni a mérkőzés ritmusát és természetesen a lehető leggyorsabban eljussunk az ellenfél kapujáig – fogalmazott Dibusz Dénes az új trénert és a játékstílust illetően. – Amit a székfoglalójában ígért, az a lehető legrövidebb idő alatt megvalósul majd, de bőven van még tér a fejlődésre, és szükség van néhány hétre, hogy minden úgy működjön, ahogyan azt szeretné – mondta válogatott kapusunk.
Az El-alapszakaszban a 16., továbbjutást érő helyén álló FTC holnap 21 órakor kezdi a Frankfurt elleni meccset az albán Enea Jorgji játékvezetésével az 58 ezer férőhelyes Deutsche Bank Parkban, melyet az M4 Sport, az m4sport.hu, a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is ingyen, élőben, regisztráció nélkül közvetít.
