ZETApress

hírportál

Törököt kaptunk

Fociválogatottunk a törökökkel játszik oda-visszavágót a Nemzetek Ligája A-divízió osztályozóján – láttuk délben az M4 Sporton. Az UEFA nyoni székházában tartott mai sorsoláson kiderült, hogy a párharc odavágóját a B-divízióbeli törököknél 2025. március 20-án csütörtökön rendezik, ez lesz a válogatottunk 1000. fellépése.

A visszavágóra 23-án vasárnap kerül sor a Népstadionban. Az A-divízió csoportharmadikjai – mint szerda reggel megírtuk – a B-divízió csoportmásodikjaiból kaptak ellenfelet. A két csapat a Nemzetek Ligája 2020/21-es szezonjában is találkozott egymással, akkor mieink – a Covid-19 közepette – zárt kapuk mögött idegenben Szoboszlai Dominik szabadrúgásgóljával 1:0-ra nyertek, míg itthon, szintén nézők nélkül Sigér Dávid és Varga Kevin góljaival tartották itthon mindhárom pontot. Idén márciusban, barátságos meccsen a Népstadionban Szoboszlai büntetője döntött.

Őszintén szólva egyetlen csapat volt a négyből, amelyet szerettem volna elkerülni, és az éppen a török válogatott. Nem azért, mert a többi lehetséges ellenfél gyengébb lenne, de a törököket jól ismerjük, és tudom, hogy mennyire jó csapatuk van, főképp idegenben vár ránk nagyon kemény mérkőzés. Idén felkészülési mérkőzésen már összecsaptunk, a Nemzetek Ligájában pedig négy éve játszottunk egymással. A Nemzetek Ligája-meccseink már nagyon régen voltak, ezért nem érdemes különösebb következtetéseket levonni belőlük, az idei felkészülési mérkőzésen pedig láthattunk, hogy a törököknek sok nagyon tehetséges fiatal játékosuk van, csapatként és egyénileg is nagyon erősek – nyilatkozta Marco Rossi szövetségi kapitány.

Az olasz-magyar állampolgárságú szakvezető szerint az lehet a kulcs, hogy a válogatott játékosok jó formában érkezzenek meg a márciusi mérkőzésekre, mindenki játsszon a klubjában, és kellő önbizalommal menjenek bele a két találkozóba. – Nem vagyunk a párharc favoritjai, de a törökök sem, úgy gondolom, 50-50%-os továbbjutási eséllyel várhatjuk mindkét összecsapást – jegyezte meg.

Nikitscher Tamás azzal kezdte, hogy a törökök nagyon jó játékerőt képviselnek. – 110%-ot kell nyújtanunk, és a saját játékunkat kell hozni. Szűrőként a stabilitás megadása volt a fő feladatom a válogatottban, remélem, jövőre is bizonyíthatok! – nyilatkozta a kecskeméti középpályás.

Nyonban azon nyomban kisorsolták az A-divízió legjobbjai között sorra kerülő negyeddöntő menetét is: a magyaros csoportban győztes németek az olaszokkal, míg a hollandok az Európa-bajnok spanyolokkal találkoznak. A Nemzetek Ligája negyeddöntője:

Hollandia-Spanyolország
Horvátország-Franciaország
Dánia-Portugália
Olaszország-Németország

az elődöntőben:
Olaszország/Németország-Dánia/Portugália
Hollandia/Spanyolország-Horvátország/Franciaország

A negyeddöntő párharcainak odavágóiit március 20-án, a visszavágókat három nappal később rendezik. Az egy-meccses elődöntőkre június 04-én szerdán és 05-én csütörtökön, a döntőre és a bronzmeccsre június 08-án kerül sor.

Rájátszás:
A/B divízió: Törökország-Magyarország, Ukrajna-Belgium, Ausztria-Szerbia, Görögország-Skócia
B/C divízió: Koszovó-Izland, Bulgária-Írország, Örményország-Georgia, Szlovákia-Szlovénia
C/D divízió: Gibraltár-Lettország, Málta-Luxemburg

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Versenynaptár 2025 | ZETApress
  2. Megkaptuk a vb-ellenfeleket | ZETApress

Szóljon hozzá!