ZETApress

hírportál

Megmaradó kapitányok

Varga Zsolt marad a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, míg a női együttest a jövőben Cseh Sándor egyedüliként irányítja – jelentette be Madaras Norbert elnök az MVLSZ 13 órai sajtótájékoztatóján a Kárpát utcai Danubius Hotel Helia Mercure-termében.

A két szakember 2+2 évre szóló megállapodást írt alá azzal kitétellel, hogyha egy világversenyen együttesük nem jut a négy közé, akkor a szerződés felbontható. Az MVLSZ-elnök elmondta, hogy közvetlenül a párizsi olimpiát követően is értékeltek már, de a döntés az október 12-én rendezett tisztújító közgyűlés után felálló új Elnökség feladata volt.

A MVLSZ elnöke kiemelte, volt hiányérzet az olimpiai szereplés kapcsán, azonban a párizsi viadal olyan újdonságokat hozott, amire korábban nem volt példa. A férfiaknál minden negyeddöntő egy góllal vagy ötméteresekkel dőlt el, azaz rendkívül kiegyenlített volt a mezőny, nüanszok döntöttek, melyek korábban a magyarok oldalára billentek, most viszont nem. A jövőben azon kell dolgozni, hogy az apróságok újra a magyar csapat felé billentsék a mérleg nyelvét!

Madaras Norbert kiemelte, hogy a jövőben kissé másképp képzelik majd el a szövetségi kapitányok munkáját, azt szeretnék, ha egy kibővített feladatkörben napi szinten dolgoznának a sportágért, az egész szakágukkal foglalkozniuk kell majd.

Varga Zsolt 2022 nyarán vette át a férfiválogatott vezetését, még abban az évben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, tavaly Fukuokában pedig világbajnok lett az együttessel, amely a párizsi olimpián 4. lett. A Fradival sokszoros bajnok és BL-győztes tréner hangsúlyozta, az első két éve amolyan tűzoltás volt, de természetesen a jó dolgokat tovább kell vinni a folytatásban is, amikor egy új csapatot szeretne felépíteni.

Egy generáció számára most véget ért a dolog, új csapatot kell építeni, új alapokat kell letenni. Meg kell találni azokat a játékosokat, akik tűzön-vízen keresztül harcolnak, és helyén tudják kezelni az egójukat, amit ha kell, akkor a csapat érdekékében félre tudnak tenni. Meg kell találnunk azokat a szerepköröket, akik el tudnak dönteni meccseket. Ahhoz viszont, hogy addig eljussunk, védekezésben és támadásban is kőkeményen kell dolgozni. Olyan csapatot szeretnék felépíteni, amire mindenki büszke lehet! – nyilatkozta a szövetségi kapitány.

Cseh Sándor tavaly szeptember óta Mihók Attilával közösen, társszövetségi kapitányként irányította a női csapatot, amely januárban az eindhoveni Eb-n 5. volt, a februári dohai vb-n viszont ezüstöt nyert, amivel kijutott a párizsi olimpiára, ahol ismét ötödikként zárt. Madaras Norbert elárulta, hogy mindkettőjük munkájával elégedettek voltak, és Mihók Attila is marad a szövetség kötelékében, de egy klubfüggetlen edzőt szerettek volna szövetségi kapitánynak, aki a női vízilabdáért dolgozhat.

Cseh Sándor elmondta, hogy alapvetően elégedett a női válogatott által az elmúlt kilenc hónapban megtett úttal, hiszen a vízben és a parton is egyre egységesebbé vált az együttes. – Persze biztos vagyok benne, hogy a folytatásban lesznek nehézségeink, és akár hetente is változhatnak az álláspontok. Mindenesetre egy érdekes dolog indult el, rendkívül megtisztelő a feladat – fogalmazott a szövetségi kapitány.

Szóljon hozzá!