Kupanapi döntetlenek
A Fradi az Üllői úton 13.167 néző előtt gól nélküli döntetlent játszott tegnap 21 órától a bosnyák Borac Banja Lukával az El-selejtező 4. forduló odavágóján. Az előző napi sajtótájékozókról idekattintva olvashatunk. Fotóink Egressy Rita felvételei.
A zöld-fehérek jelentős mezőnyfölényben fociztak, komoly gólhelyzetet mégsem tudtak kialakítani, a piros-kékek pedig kapura szinte teljesen veszélytelenek voltak. A skót bírótól Misidjan (93.), illetve Carolina (22.), Grahovac (74.) és Kvrzic (78.) is sárga lapot kapott. A visszavágót 29-én csütörtökön 21 órakor kezdik Banja Lukán, a párharc győztese az El-főtáblán, míg vesztese a Kl-főtáblán folytatja.
A PAFC 3:3-t ért el a legutóbbi két idényben döntős Fiorentina ellen a Kl-selejtező 4. forduló odavágóján tegnap 20 órától Firenzében – láthattuk a Duna World-ön. A mieink Nagy Zsolt (9.) és Soisalo (12.) révén hamar kétgólos előnybe kerültek, a hazaiak az I. félidő 45+3. percében Sottil révén szépítettek. A meccset francia bíró vezette.
A fordulás után a Fiorentina Martínez Quarta (67.) és Kean (75.) góljaival átvette a vezetést az egyre inkább fáradó magyarokkal szemben, de a 89. percben egy szögletből Nagy Zsolt góljával a vendégek kicsikarták a döntetlent. A visszavágó 29-én csütörtökön 21 órától lesz Felcsúton, a párharc győztese a Kl-főtáblán folytathatja szereplését, a vesztes viszont kipottyan.
Az utolsó pillanatban csúszott ki a győzelem a Paks kezéből. Kupagyőztesünk gól nélküli I. félidő után 2:2-t ért el a cseh Mladá Boleslav vendégeként a Kl-selejtező 4. forduló tegnap 18 órai odavágóján – láthattuk az M4 Sporton.
Sajnos a Paks a 65. percben Kinyik Ákos öngóljával hátrányba került, de a 78. percben becserélt Böde Dani a 80. percben egyenlített, a 85. percben pedig gyönyörű gólpasszt adott Papp Kristófnak. A hazaiak sajnos a 90+7. percben Landra szép szabadrúgásgóljával egyenlítettek. A grúz bírótól Lencsér az 5. és a 90+6. percben sárga lapot kapott, s ez utóbbi a kiállítását jelentette. A visszavágót 29-én csütörtökön 19 órakor kezdik Pakson. A párharc győztese a Kl-főtáblára kerül, a vesztes viszont innen is búcsúzik.
Az NB I 5. fordulóban ma az Újpest-DVSC, holnap a DVTK-KTE, holnapután a Nyíregyháza-Fehérvár meccseket rendezik, a jövő csütörtöki kupavisszavágók miatt a Győri ETO-PAFC és MTK-Paks találkozót december 04-én szerdára, a ZTE-FTC meccset 2025. február 05-én szerdára halasztották. Az OTP Bank Liga 1. fordulóból elhalasztott DVSC-FTC találkozót december 04-én pótolják.
































