Takács Zsombor remekelt!
Spanyol győzelemmel ért véget az ifjúsági világkupa, Takács Zsombor 4. lett! – tudatták a szervezők. Fotóink Vígh Attila felvételei.
A tegnapi 1. szakaszhoz hasonlóan Ibrányban is mezőnyhajrá döntött, ami a lengyel Kacper Mientki sikerét hozta, míg a nyíregyházi egyénin ír győzelemnek tapsolhatott a nagyérdemű. Az összetett versenyben végül a spanyol Héctor Álvarez, az 1. etap győztese végzett az élen.
Egy mindössze 86,3 kilométeres félszakasszal folytatódott Ibrány körül a Nations’ Cup Hungary ifjúsági világkupa ma délelőtt. A penzum során a kerekesek két nagyobb kört tettek meg Nagyhalász, Kótaj, Búj és Paszab érintésével, majd két kisebbet Ibrány területén. A szervezők az első nagy kör végén jelölték ki az egyetlen gyorsasági részhajrát, amelynek a zöld trikóért folyó harcban volt jelentősége.
A koreográfia hasonló volt, mint az első etap során, a rengeteg szökési kísérlet ellenére igazán életképes szökés nem tudott kialakulni, a próbálkozások közül a legígéretesebbnek is mindössze bő 30 másodperc volt az előnye. A részhajrá a lengyel Kacper Mientki sikerét hozta, aki végül a mezőnyhajrá során sem talált legyőzőre, s megnyerte az etapot. Mögötte a norvég Filip Smoras lett a 2, míg a sárga trikós spanyol Héctor Álvarez lett a 3. A legjobb magyar a 20. helyen beguruló Pakot András lett. Az összetettben Álvarez mindössze 1 másodperc előnnyel, de megtartotta az előnyét.
Délután egy mindössze bő 3,5 km-es egyéni időfutammal zárult a viadal Nyíregyháza belvárosában, amely az összetett végkimeneteléről döntött, hiszen az első vásárosnaményi, majd az ibrányi etap is mezőnyhajrával zárult.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sejthető volt, hogy a győzelemhez 4 percen belüli eredmény szükséges. Végül az ír Seth Dunwoody 3:58-cal nyerte a kronót a címvédő norvég Felix Orn-Kristoff, valamint a spanyol Héctor Álvarez előtt, miközben Takács Zsombor (MBH Bank Cycling Team) a kiválónak mondható 4. helyet csípte el.
A sárga trikó ezzel Álvarezen maradt, mellette Dunwoody és Mientki fért még oda a dobogóra. Takács Zsombor negyedikként zárt, ezzel a legjobb magyar bringásnak járó megkülönböztető trikót is kiérdemelve. A pontversenyt az osztrák Heimo Fugger, a fiatalok összevetését a norvég Filip Smoras, míg a csapatversenyt Írország nyerte. Eredmények:
2/A. szakasz, Ibrány-Ibrány (86,3 km)
1. Kacper Mientki (Lengyelország) 1:53:45
2. Filip Smoras (Norvégia) a.i
3. Héctor Álvarez (Spanyolország) a.i
4. Nejc Peterlin (Szlovénia) a.i
5. Seth Dunwoody (Írország) a.i
6. Jan Podaril (Csehország) a.i
7. Valentin Hofer (Ausztria) a.i
8. Johannes Koch (Ausztria) a.i
9. Mathias Post (Dánia) a.i
10. Heorhii Chyzhykov (Ukrajna) a.i
2/B. szakasz, Nyíregyháza-Nyíregyháza (3,6 km, egyéni időfutam)
1. Seth Dunwoody (Írország) 3:58
2. Felix Orn-Kristoff (Norvégia) + 4 mp
3. Héctor Álvarez (Spanyolország) + 4 mp
4. Takács Zsombor (MBH Bank Cycling Team) + 5 mp
5. Kacper Mientki (Lengyelország) + 5 mp
6. Mansur Beisembay (Kazahsztán) + 10 mp
7. Valentin Hofer (Ausztria) +11 mp
8. David Gaffney (Írország) + 12 mp
9. Oskar Gravdal Risa (Norvégia) + 12 mp
10. Sondre Elias Skjolden (Glamdal SK Junior) + 13 mp
Összetett
1. Héctor Álvarez (Spanyolország) 4:59:55
2. Seth Dunwoody (Írország) + 2 mp
3. Kacper Mientki (Lengyelország) + 2 mp
4. Takács Zsombor (MBH Bank Cycling Team) + 11 mp
5. Felix Orn-Kristoff (Norvégia) + 12 mp
6. Filip Smoras (Norvégia) + 17 mp
7. Mansur Beisembay (Kazahsztán) + 18 mp
8. Jan Podaril (Csehország) + 19 mp
9. Valentin Hofer (Ausztria) + 19 mp
10. David Gaffney (Írország) + 20 mp


