Bringaverseny Északalföldön
Szerdán rajtol a Nations’ Cup Hungary ifjúsági kerékpáros világkupaverseny. Immáron 5. alkalommal fogadja Magyarország az ifjúsági korosztály legjobbjait – hangzott el az esemény mai sajtótájékoztatóján, amelyet a nyíregyházi Városházán tartottak meg.
Nem véletlenül volt ez a helyszín, hiszen éppen az épület tőszomszédságában, a Szabadság téren érnek majd célba az utolsó félszakasz során a kerékpárosok – tudatták a szervezők. Fotóink Vígh Attila felvételei.
Dr. Szabó Tünde gazdaságfejlesztésért felelős kormánybiztos a viadal egyik védnökeként elmondta, hogy az elmúlt években már bizonyított a verseny, lassan hagyománnyá válik, hogy a megmérettetés lehetőséget teremt a magyar fiatalok számára. – Az a tendencia, amit a kormány elindított, tehát, hogy minél több nemzetközi sporteseményt hozzunk Magyarországra, egyértelműen kifizetődő – vélekedett.
Dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője hozzátette, hogy egy nagyon fontos nemzetközi versenyről van szó, amely a térségi összefogás eredményeként került ide.
Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a város sport iránti elkötelezettségét és sportszeretetét emelte ki. – Nyíregyháza lakossága sportszerető, ezt az elmúlt években már számtalanszor bebizonyítottuk. Az ifjúsági világkupa megrendezése rendkívül sikeres volt 2020-ban, 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban is, nincsenek kétségeink afelől, hogy ez idén is így lesz – vélte a városatya.
Filep Sándor Vásárosnamény és Trencsényi Imre Ibrány polgármestereiként a verseny a kerékpáros turizmusra gyakorolt pozitív hatását, valamint településeik hazai kerékpáros sportéletbe való bekapcsolódását méltatták.
Az idei mezőnyben összesen 18 nemzet sportolóit köszönthetjük, köztük már egy-két olyan versenyzőt is, akiknek fiatal koruk ellenére már most aláírt szerződésük van egy-egy, a sportág elitjét jelentő klub utánpótlásához. A megmérettetés egyik legnagyobb sztárja talán a cím-védő norvég Felix Orn Kristoff lehet, aki már profi szerződéssel bír a belga Intermarché-Wanty csapatánál.
Természetesem egy ilyen kaliberű verseny a hazai kerékpársport számára is rengeteg előnyt biztosít, hisz a fiatalok szerencsére már korábban is bizonyították, hogy versenyben vannak a világ élvonalával. A nemzeti válogatott mellett idén az MBH Bank Cycling Team is rajthoz áll.
A 2024-es idényben a 12 fordulós sorozat 11. állomásának adhat otthont hazánk augusztus 14-15-én szerda-csütörtökön. A verseny egy mezőnyszakasszal kezdődik Vásárosnamény (136,5 km) környékén, majd másnap két félszakaszra kerül sor, délelőtt Ibrány (86,3 km) körül köröz a karaván, míg délután egy nyíregyházi (3,6 km) egyéni időfutammal zárul a viadal.
Törzsök Zsolt, a főszervező Mozgás, Egészség Rekreációs Sportegyesület elnöke elmondta, hogy szeretnének hagyományt teremteni a verseny megrendezését illetően. Mivel a világkupa-sorozat következő – egyben utolsó – versenyét Dél-Koreában rendezik, így az európai kerékpárosoknak a magyarországi viadalon van utoljára lehetőségük fontos nemzetközi pontokat gyűjteni, amely többek között arról is dönt, hogy 2025-ben mely nemzetek indulhatnak alanyi jogon a sorozatban.
Solymosi János versenyigazgató a legfontosabb céljaként kiemelte, hogy megpróbálják úgymond a nézőkhöz vinni a versenyt, hisz a két mezőnyszakasz és az egyéni időfutam kialakítása is lehetőséget biztosít arra, hogy az érdeklődők nemcsak egyszer tapsolhassák meg a bringásokat.



