ZETApress

hírportál

Öten jól beletenyereltek

A Nemzet Sportolói közül öten: Faragó Tamás vízilabdázó, Ivánkay Mária siket asztaliteniszező, Kamuti Jenő tőrvívó, Portisch Lajos sakkozó és Schmitt Pál párbajtőröző helyezte el kéznyomatát és aláírását délután a Sportcsillagok Falán, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. Fotóink Egressy Rita felvételei.

Mocsai Lajos, az egyetemet működtető alapítvány kuratóriumi elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország eddig 515 érmet, közte 182 aranyat, 156 ezüstöt és 177 bronzot nyert az olimpiákon, és a kézlenyomatukat hétfőn adók sokat tettek azért, hogy ezek a számok gyarapodjanak. – Szeretjük és tiszteljük őket, nagyra tartjuk a teljesítményüket. Rájuk illik a bajnok kifejezés, ami többet jelent a győztesnél – fogalmazott az egyetem korábbi rektora, majd méltatta a Nemzet Sportolóit, mivel ők megtalálták azt az utat, hogy egyedi módon valóra tudják váltani a tehetségüket, és legyőzték az ellenfeleiket. Olyan életpályával rendelkeznek, ami példát mutat a fiataloknak!

Korábban mintegy 160 kézlenyomat készült el, majd amikor 2015-ben leégett a TF atlétikai csarnoka, sok közülük elpusztult, de 81-et sikerült megmenteni és restaurálni. 2022-ben folytatták a hagyományt az immár Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, amelynek Athén-termében lesznek láthatók a kézlenyomatok.

Sterbenz Tamás, aki 2021-ben lett az egyetem rektora kiemelte: a kézlenyomatukat adó Nemzet Sportolóiban az a közös, hogy valamennyien a kezükkel érték el sikereiket. Szerinte az ünnepség legfontosabb üzenete, hogy a kézlenyomatok a 99 éves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen a lehető legjobb helyen vannak kiállítva, mert az oktatási intézmény köti össze a multat, s jövendőt!

Schmidt Ádám, a HM sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy az ember számára az a legnagyobb elismerés, ha példaként állítják mások elé. A magyar sport története sok kimagasló nagysággal büszkélkedhet, közülük is kiemelkedők a Nemzet Sportolói, akik nemcsak nagyszerű bajnokok, hanem olyan kiválóságok, akik egész nemzetünk számára mutatják az utat.

Mezei Dániel kommunikációs igazgató, az ünnepség moderátora ezután rövid interjút készített az öt idős sportlóval: dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, Ivánkay Mária nyolcszoros siketlimpiai bajnok asztaliteniszezőnő, dr. Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, Portisch Lajos sakkolimpiai bajnok és Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok vívó válaszolt kérdéseire a beletenyerelésük előtt.

George F. Hemingway üzletember, az 1992-ben létrehozott Sportcsillagok Falának ötletgazdája hosszú idő után látogatott újra Kaliforniából Magyarországra. Már a ’90-es évek elején gondolt arra, hogy Hollywoodhoz hasonlóan a magyar sport nagyjait is meg kellene örökíteni az utókor számára, és mivel járdája nem volt, ezért döntött a Sportcsillagok Fala mellett. A közös fotózás és a pazar fogadás előtt megdicsérte a restaurátorok kiváló munkát, majd reményét fejezte ki, hogy a gyönyörű hagyományt sokáig folytatják és az Athén-terem előtti folyosón lévő fal – mely előtt a mai fogadás is történt – a magyar sport kiemelkedő bázisa lesz.

Szóljon hozzá!