ZETApress

hírportál

Athéni sportsikereink

Madaras Norbert további négy évig lesz a LEN elnökségében – tudatta Csurka Gergely sajtófőnök.

Megerősítette pozícióit a magyar sportdiplomácia az Európai Úszó-szövetség (LEN, European Aquatics) vezető testületeiben: Madaras Norbertet, az MVLSZ elnökét további négy évre az elnökség tagjává választották, míg az újonnan létrehozott háromfős felügyelő-bizottságban ott lesz Szántó Dávid, a MÚSZ nemzetközi igazgatója.

Athénben tartották az Európai Úszó-szövetség (LEN, European Aquatics) választó-kongresszusát, amely teljes sikert hozott a magyar kandidálóknak. Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, aki hazai megválasztását követően, az előző ciklus utolsó évében került be a LEN Bureau-ba, immáron egy teljes ciklusra kapta meg a küldöttek bizalmát, azaz további négy esztendőn át lesz az elnökség tagja.

– Megtiszteltetés és a magyar vizes sportok elismerése, hogy ismét a Bureau tagja lehetek. Számomra külön öröm, hogy immár öt vízilabdás kötődésű tagja van az elnökségnek, ami rekord, és akikkel sokat tehetünk a sportágért a következő években. Van mit, ez egyértelmű, informálisan már péntek este elkezdtük az egyeztetéseket arról, mit szeretnénk elérni a következő években. Úgy gondolom, a sportág eladhatóságát, népszerűsítését, megfelelő promócióját nagyon nagy mértékben javítani kell, amihez természetesen elengedhetetlen a szövetségekkel és a vezető klubokkal való együttműködés. A legutóbbi Európa-bajnokságon is kiderült, komoly potenciál van a vízilabdában, csak ezt még jobban, még hatékonyabban, még tudatosabban kell kiaknázni – mondta a kongresszust követően Madaras Norbert hozzátéve: nemzetközi tisztségében nem kizárólag a vízilabdával fog foglalkozni. – Természetesen választott tagként a többi magyar szakág képviseletében is van szerepem, és Wladár Sándor elnök úrral vállvetve a továbbiakban is felelősséggel képviseljük a hazai érdekeket! – mondta az MVLSZ elnöke.

A MÚSZ-t irányító Wladár Sándor szintén részt vesz a vezetőség munkájában – ő a World Aquatics elnökségében betöltött tisztsége miatt automatikusan a LEN Bureau tagja. További komoly súlyt jelent, hogy Szántó Dávidot, a MÚSZ nemzetközi igazgatóját beválasztották az újonnan létrehozott felügyelő-bizottságba (Integrity Council), amely az európai szövetség mellett-felett működő háromfős grémium, és független testületként ellenőrzi a LEN működését, illetve végső döntésre jogosult fegyelmi és etikai ügyekben.

– Rendkívüli megtiszteltetés, hogy Magyarországé lett a három hely egyike az új felügyelő testületben. Számomra is nagy elismerés és természetesen ugyanakkora felelősség is, hogy megválasztottak erre a tisztségre! – közölte a szavazás után Szántó Dávid.

– Elértünk mindent, amit szerettünk volna: Madaras elnök úr négy évre kapott komoly mandátumot, ez, továbbá Dávid megválasztása nagyon hangsúlyos üzenet arról, milyen óriási súlyt képvisel a magyar úszó- és vízilabdasport Európában és a világon – értékelt elégedetten Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke is.

Szóljon hozzá!