E hó végén vágtázunk
25 nap múlva rendezik a Nemzeti Vágta döntőjét szeptember 30-án és október 1-jén Szilvásváradon. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas esemény-sorozatának végső küzdelmébe 60 felnőtt lovas és 32 fiatal versenyző jut be – tudatta Bognár Gergely sajtófőnök.
Az egyedülálló lovas ünnepünk szilvásváradi fináléjára kvalifikáló versenyek májustól szeptember végéig zajlanak. Először május elején a Partiumi Vágtát, a Nemzeti Vágta Bihari Előfutamát rendezték meg, míg utoljára szeptember 23-án szombaton a Viharsarki Vágtán, a Nemzeti Vágta Sarkadi Előfutamán lehet buzdítani a versenyzőket. Idén összesen 10 magyarországi és 5 határon túli helyszínen tartanak előfutamokat, így mozgatva meg sok száz lovast és több ezer nézőjét.
Az idei évben a döntőt a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban tartják, amelyben jövőre négyesfogathajtó világbajnokságot is rendeznek. A pálya előnye az állandó épített talaj, az átgondoltan biztonságosra épített létesítmény. – A sűrűbb fordulóknak köszönhetően technikásabb a pálya, a képzett lovaglás, taktikus versenyzés lehet eredményes, nem lesz elég a gyorsaság – mondta Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató. A helyszín kivételes előnye még, hogy minden nézői székről belátható az egész pálya. Az előző évekhez képest változás, hogy Szilvásváradon 4 páros fog egyszerre starthoz állni.
Az idei évet további változások is jellemzik: az Elővágtákon és a döntőn magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. Többen kapnak lehetőséget továbbjutni, ugyanis középfutamokat iktattak be a Kishuszár Vágtán, így a múlt évinél is több kishuszár indulhat 2023-ban. Idén a nemzetközi futam lovasai őshonos magyar lófajtán, lipicai lovakon fognak lovagolni. Nyolc ország részvételével zajlik majd a küzdelem, amelyen idén nem vesz részt Magyarország. Szilvásváradon látványos díszlet fogadja a versenyzőket és a szurkolókat a délelőttől estig tartó programokon, amelyek közül néhány idén látható először.
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, és a magyar tradíciókra épülő kulturális, turisztikai, gasztronómiai, történelmi településfesztivál egyben. Célja most is ugyanaz, mint amit az első Vágta megrendezésekor fogalmaztak meg a szervezők: lovas hagyományaink felelevenítése, új tartalommal való gazdagítása és az országimázs építése.
