Bizakodó fociedzők
Mindkét vezetőedző szeretne történelmet írni csapatával a döntőben! Az NB II-s Budafoki MTE és az NB I-es Zalaegerszegi TE FC vezetőedzője egyformán abban bízik, hogy saját csapata történelmet ír első győzelmével a MOL Magyar Kupa-döntőben holnap este.
– Ahogy Budafok szlogenje tartja, kisváros a nagyvárosban. Ennek megfelelően egy lokálpatrióta, összetartó közösségbe kerültem – mondta ma esti sajtótájékoztatón a Népstadion földszinti Sajtótermében Mátyus János vezetőedző, aki a helyiek sikeréhségének mértékét illetően elmesélte: egy idős néni szinte sírva kérte tőle, vigyék haza a kupát. A piros-feketék mestere arról is beszélt, hogy az NB II utolsó helyezettjeként vette át a csapatot azzal a céllal, hogy bennmaradjon, ezt pedig mostanra teljesítették. A kupamenetelés nehézségeire is kitért, Bölcskén megfogalmazása szerint szörnyű meccsen nyertek, Szegeden a 120. percben rúgták a továbbjutást jelentő egyetlen gólt, Iváncsán pedig lefutballozták a csapatát az I. félidőben, mégis sikerült 2:1-re fordítaniuk.
– Ezután két parádés meccs következett két élvonalbeli rivális ellen. A döntő toronymagas favoritja a ZTE, de most már történelmet szeretnénk írni! – jelentette ki a tréner, aki szerint nagyszerűen sikerült a felkészülés, Soltész Istvánt viszont nélkülöznie kell, mert három sárga lapja miatt eltiltott. – Megígérni senkinek nem tudom, hogy hazavisszük a kupát, de azt igen, hogy a játékosok minden olyan erényt kivisznek a pályára, melyet eddig felvonultattak. Harcosságot, szenvedélyt, taktikai fegyelmezettséget. Hittel, erővel felvértezve várjuk a döntőt! – ígérte meg.
Az egy hete kinevezett zalaegerszegi Boér Gábor szintén zavartalan felkészülésről beszélt. – Az a fajta várakozás, ami megvan a városban, remélem, átragad a csapatra. Az utolsó edzésen ott voltak a szurkolók, az embernek borsódzott a háta, olyan hangulatot teremtettek – mondta hangsúlyozva, hogy 2001/2002-ben már volt bajnok a ZTE, de kupagyőztes még sosem, ezért nagyon vágynak rá a drukkerek. A zalai trének hangsúlyozta, mentálisan és fizikálisan is jól felkészített együttest vett át múlt héten, de valami megtört a csapatnál, ezt próbálták orvosolni. Leült a játékosaival beszélni, hogy mi kell a trófea elhódításához.
– Lehet, hogy a játékosok rutinosabbak a mi csapatunkban, de Mátyus rutinosabb nálam! Nem ez fog dönteni, hanem hogy melyik együttes tud mentálisan vagy játékban a másik fölé nőni – mondta Boér Gábor, aki saját bevallása szerint tíz napja még nem gondolta volna, hogy ekkora lehetőség előtt állhat, de mint megjegyezte: az edzői sors ilyen. A MOL MK 83. döntője holnap 19:30-kor Vad II. István sípjelére kezdődik a Népstadionban.
