ZETApress

hírportál

Akadémiai könyvbemutató

Mint 17-én hétfőn jeleztük, az MTA Könyvtár és Információs Központ II. emeleti konferenciatermében került sor ma 17 órakor Szarvas István író, újságíró: Kérdeztem – válaszoltak VIII. című 144 oldalas interjúkötetének bemutatásra.

Az esemény 1 perces gyászszünettel indult, mert a 2023-ban kiadott VII. kötet bevezető gondolatait író dr. vitéz Békássy N. Albert (1942-2025) svédországi gyermekonkológus professzor emeritus február 08-án elhunyt. Utána a 80 perces könyvbemutató már az előzetes tervek szerint folytatódott. Fotóink Egressy Rita felvételei.

Köszöntőt mondott Holl András, az MTA KIK főigazgatója a helyszínen és Komlós Attila, a Hetedhethatar.hu főszerkesztője Pécsről online. A szerzőt dr. Gruber Nándor ny. dandártábornok a helyszínen faggatta. Megtudtuk, hogy több kötetnyi anyaga vár még kiadásra, s a legközelebbi a 100. szülinapját májusban Kanadában ünneplő Kerekes Sándorral kapcsolatos írásokból válogat.

Szabadkáról Miklenovics Aranka versmondónő online olvasta fel Oláh Gábor manchesteri politológus Előszavát, zárásként pedig helyben Bodza Klári népdalénekes előbb saját verseit mondta el, majd két gyönyörű népdalt is elénekelt. A kötetlen beszélgetés a büféasztalnál a remek piák, pogik és szendvicsek mellett még sokáig folytatódott.

Szóljon hozzá!