ZETApress

hírportál

Magyar weblap Kanadában

Cristopher Adam alapító főszerkesztő vette át tegnap a 10 éves Kanadai Magyar Hírlap Szabad Sajtó-díját Tóbiás Józseftől, az MSZP elnök-frakcióvezetőjétől az újbudai Flamengó Szállodában – tudattuk portálunkon.

Gratulálunk a Magyar Sajtó-díjhoz! Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre, amikor még a Montreali Magyar Krónikánál dolgoztál? – kérdezte az ’56-os magyar szülők gyermekét Szarvas István a díjátadón.

C.A: Azokban az időkben kezdtem el igazán foglalkozni a magyar és kanadai politikával, és arra törekedtem, hogy a kanadai eseményekről Magyarországon is tudjanak. A kanadai lapban rendszeresen jelentek meg cikkeim, és amikor a főszerkesztő távol volt, én is segítettem a lap munkájában.

Milyen változásokon ment keresztül a Kanadai Magyar Hírlap az elmúlt 10 év során?

C.A: A weblap eleinte csak egy kis oldal volt, amit én magam írtam, de az évek során kinőtte magát, és ma már egy sokszínű platform, ahol olyan emberek írnak, akik nem félnek a tabutémáktól és a diaszpóra szervezetek haragjától sem.

Kik azok a szerkesztők és munkatársak, akik hozzájárultak a lap sikeréhez?

C.A: Többek között Kerekes Sándor, aki rendszeresen ír a lapunkba, Gergely Beatrix, aki fotóriporter Magyarországon és Garai Étler Eszter, aki aktív részese a lapunknak. Emellett Kopácsi Judit is fontos szerepet tölt be, aki az apjáról, Kopácsi Sándor ’56-os hősről szokott írni.

Milyen különbségeket látsz a kanadai és a magyar sajtó között, különösen a sajtószabadság tekintetében?

C.A: Kanadában az újságírók és a lapok általában körültekintőbbek. Nincs olyan lap, amely nyíltan kötődik a kormánypárthoz és a kanadai lapok képesek bírálni mindkét oldalt még akkor is, ha az adott oldallal szimpatizálnak.

Miért esett annyira a kanadai dollár az USA dollárhoz képest?

C.A: A kanadai gazdaság nagymértékben az olajhoz és a gázhoz kötődik, és az utóbbi hónapokban lezuhant a gáz ára, ami komoly gazdasági nehézségeket okozott. Ezért, amikor az olaj- és gázárak esnek, a kanadai dollár is zuhan.

Mit jelent számodra a Szabad Sajtó-díj?

C.A: Nekem azt jelenti, hogy egy egyszobás lakásból indult a kezdeményezés, amelyet egy egyetemista pénz nélkül hozott létre, mára pedig sokszínű platformmá vált. Ez bizonyítja, hogy őszinteséggel és önreflexióval sikeres lehetünk!

– Van-e tervetek egy sportrovatra a weblapodon?

C.A: Jelenleg nincs még nekünk, de sokan mondták, hogy kellene! A kanadai magyar diaszpóra sok szempontból függ a sporttól, és vannak magyar focicsapatok is Kanadában, de nincs tapasztalt sportriporterünk.

Mit gondolsz a Kerekes Sándor-díjról az öttusában, amelyet már nem adnak ki?

C.A: Eddig nem hallottam erről, de ha tudok segíteni, szívesen megteszem! Ha egy platformra vagy a nyilvánosság figyelmére van szükség, akkor abban partner vagyok.

Mit üzensz a Hetedhéthatár Magazin olvasóinak?

C.A: Köszönöm a gratulációt és remélem, hogy a következő montreali könyvbemutatómon találkozhatunk! Várom a szerkesztőség bármely tagját Montrealban vagy Ottawában!

Szóljon hozzá!