Madagaszkári a PTE Hangja!
Tegnap este, a Pécsi Egyetemi Napok nulladik napján rendezték a PTE Hangja tehetségkutató verseny döntőjét, a PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) szervezésében ? tudatta Kottász Gergely, a PTE Rektori Hivatal sajtóreferense. Fotóink Csortos Szabolcs (UnivPécs) felvételei.
A jelentkezett 48 versenyző először az előválogatón adott számot a tudásáról, a döntőbe 12-en jutottak be, amelyben 4 külföldi hallgató is szerepelt, amely méltán reprezentálta az egyetem nemzetköziesedését. A 12 versenyzőt először Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, majd Decsi István, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere, végül Takács Gyula, az EHÖK elnöke köszöntötte. Hangsúlyozták, hogy Pécsett kiemelten fontos a zenei kultúra, hiszen rengeteg országosan is ismert zenekar ebből a városból indult.
A PTE Hangja az egyetemen található tehetségeket hivatott felfedezni és hagyománnyá szeretne válni ? ennek jogosultságát pedig az is bizonyítja, hogy zsúfolásig megtelt a rendezvény helyszíne, a Zsolnay negyed E78-as terme. Hűen tükrözi az alapításának 650. jubileumi évét ünneplő Pécsi Tudományegyetem nemzetköziségét, hogy négy külföldi hallgató is a legjobbak közé került. A produkciókat háromtagú szakmai zsűri értékelte: Vermes Tímea opera-, operett-, musical énekesnő és színésznő, Lakner Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagy, a PTE Művészeti Kar dékánja és Beck Zoltán a 30Y alternatív rockegyüttes alapítója, zenész, gitáros és szövegíró, a Zenélő Egyetem projekt megvalósítója.
A nézők az első daltól kezdve az utolsóig színvonalas előadásokat hallhattak. A versenyzők sokféle műfajú dalt énekeltek, és rengeteg érzelmet mozdítottak meg a közönségben: volt, aki könnyekig hatódott, volt, aki tombolt, volt, aki leesett állal nézelődött körbe, hogy vajon más is hallja-e, amit ő hall. Végül a zsűri döntése értelmében a madagaszkári Mino Rabenjafimanantsoa, a pécsi Orvostudományi Kar hallgatója lett a PTE hangja. Mino az oklevél átvétele után elmondta, remekül érzi Pécsett magát és örül annak, hogy a külföldi hallgatók számára is lehetséges egy ilyen rendezvényeken szerepelni.
A második helyen Iveszics Inez, a Közgazdaságtudományi Kar hallgatója végzett, míg a harmadik Török Nóra, a Természettudományi Kar hallgatója lett. A PTE legjobb hangjai lehetőséget kapnak arra, hogy nyáron az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) is fellépjenek a mostaninál is nagyobb közönség előtt.


