ZETApress

hírportál

Sündi vár a Fonóban!

Sündi ? ifjabb Csóri SándorTíz év a városi világi népzene szolgálatában: idén tíz éves az ifj. Csóri Sándor, alias Sündi által alapított Buda Folk Band. Az együttes nagyszabású koncertsorozattal készül megünnepelni a jubileumot, melynek első állomása a Fonó Budai Zeneházban lesz február 18-án szombaton este 20 órától.

Ruzsa Viktor, a Civil Rádió szerkesztő-riportere Sündivel, a zenekar alapító tagjával beszélgetett a koncertet beharangozó mai sajtónapon és nyilvános próbán. Rédli Márton barátjával sokat gondolkodott azon, hogy hogyan lehet olyan zenekart csinálni, amelyben két brácsás ki tudja egymást egészíteni. Fontos, hogy minél jobban ki tudják fejezni saját világukat ? ezt a formát világi népzenének nevezték el. A fejlődés mindig nagyon fontos, de nem a modernizációt kell ez alatt érteni, hanem egy olyan modern fejlődést, amely elől a városi ember sem menekülhet ? tette hozzá.

Mint elmondta, mindannyian nagyon kötődnek a városhoz, annak csillogó kultúrájához. Ez nagyon jól megmutatja, hogy lényegében a népzene is nagyon előkelő helyet tudhat magáénak, ha ápolják, vagy inkább foglalkoznak vele, használják. Sokan gondolkodnak azon, hogy a népzenének milyen sorsa lesz, milyen következményeket hoz magával, hogy ha autentikusan, vagy feldolgozott formában jelenítik meg. Sündi szerint ez már a XX. század elején sem volt kérdés, hogy a népzene ugyanúgy megél feldolgozott, mint autentikus formájában is.

Itt ? ahogy hozzáteszi ? arról van szó, hogy az a társadalmi réteg, amely létrehozta ezt természetes kontrollal, már nincs. Elmondta, hogy annak idején több író, költő, így pl. nagyapja, Csóri Sándor is arra sarkallta a közvéleményt, hogy erre érdemes felfigyelni. Sündi fontosnak tartja, hogy e jelenséget a fiatalság is jól tudja kezelni. E kultúrával lényegében önmagunkat tudjuk jobban megismerni ? tette hozzá.

A világzene megjelenésével felhígult a feldolgozás fogalma. Sokan nem értik ? mint mondta, talán ő maga sem ?, hogy ez mit jelent pontosan, de úgy érzi, hogy amit ők csinálnak, az fejezi ki legjobban a világi népzene kifejezést. Fontos, hogy a világ bármely színpadán megállja a helyét úgy, hogy érződjön, hogy ez kárpát-medencei zene! Sok helyen szeretnék megünnepelni születésnapjukat, hiszen bármilyen jubileumot megél egy zenekar, életében ez nagyon fontos. Az idei év zárásaként a MŰPA-ban szeretnének egy nagyszabású koncertet, melyen mestereikkel, felmenőikkel együtt lépnek színpadra. Emellett Amerikában és Dél-Kelet-Ázsiában is terveznek koncertet. Addig is február 18-án szombaton este 20 órától a Fonó Budai Zeneházban hallhatja őket a Nagyérdemű!

Szóljon hozzá!