ZETApress

Kegyetlen vágy, vér és fondorlat, fájdalom, szerelem, bűn és halál. Beatrice, Vermandero szépséges leánya éppen az esküvőjére készül, amikor váratlanul megismerkedik Alsemeróval. Egymásba szeretnek, de boldogságuk útjában áll Alonso, Beatrice jegyese. Kapóra jön hát a hölgy kegyeit leső De Flores, aki rémisztő jelenség, viszont szívesen elteszi láb alól a vőlegényt.

Cserébe azonban nem másra támaszt határozott igényt, mint a… ? láttuk délelőtt a Budaörsi Latinovits Színházban Thomas Middleton ? William Rowley: Maskarák című drámájának fotóspróbáján. A Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezte vérdráma ma esti nyilvános főpróbáját követő bemutatója holnap este lesz a budaörsi Szabadság út 26-ban. További idei előadások: november 26-a szombat, december 7-e szerda és 10-e szombat 19 órakor.

Mindeközben Alibius doktor, a nem messzi elmegyógyintézet igazgatója szörnyű féltékenységében elzárja a külvilág elől feleségét, Isabellát, így Antonio és Franciscus, akik őrülten szerelmesek az asszonyba, kénytelenek? És ez még csak a kezdet. E reneszánsz tragikomédia két Shakespeare-kortárs szerzője ? egy tisztességben megőszült tragédiaíró: Middleton és egy vígjátékra szakosodott testes színművész, miszerint kövér pojáca: Rowley ? nem kegyelmez sem szenvedélyes hőseinek, sem nekünk. Szinte minden szereplő címszereplő, mert mindenki álarcot hord, vagyis senki sem az, akinek látszik, de még csak az sem, akinek hiszi magát. A maskarákat mindössze az különbözteti meg egymástól, hogy van, amelyiket sikerül az utolsó pillanatban lekapni, míg ismét másokat már nem, örökre ráégnek viselőjük arcára, még a túl korán érkező utolsó pillanat után is.

Amúgy a szerelemről szól; nem a tavaszi holdcsicsergős változatáról, amiről a szív dalol és Valentin-napot lehet alapozni rá, hanem a másikról, amiről a hús vonyít; amelyik szégyenben kezdődik és bűnben ér véget, gyilkosságban, és már azt sem tudjuk, hogy szerelemből öltünk-e, vagy beleszerelmesedtünk a gyilkolásba. Találkozunk szende szűzlánnyal, kit kényes-fényes kisasszony-mivolta visz a lejtőre, ahol egyre vérnőszőbb kéjjel bucskázik lefelé; szépreményű ifjúval, aki a tudományra esküszik, és vele a reményre, hogy a világ kiismerhető, holott az orráig sem lát el az ember; és végül a férfival magával, aki csupa szolga-alázat és despota-gőg, aki a szörnyűségében hordja a varázserejét, és a varázslata csupa szörnyűség. Találkozunk továbbá őrültekkel és bolondokkal, meg az őrzőikkel, megtudhatjuk, mi a különbség közöttük (semmi: mindnyájan rosszul őrzik egymást); és a végén, ha bele nem fulladunk a kiontott vér tengerébe, még egy bájos kis maszkatánccal is kedveskednek nekünk.