Vidékiek a Tháliában
A vidéki színházak fesztiváljával nyitja idén is új évadát a Thália Színház. A Nagymező utcai teátrum szeptember 5-11-e között rendezi hagyományos évadnyitó eseményét: 7 nap alatt 9 előadás várja majd a színházkedvelő közönséget ? tudtuk meg délután a Mikroszínpadon. Fotóink Lantai József felvételei.
A programot ezúttal is öttagú zsűri kíséri majd figyelemmel, akik a fesztivál díjait osztják. A közönséget pedig változatlanul kedvező árú jegyek és bérletek várják ? mondta el Lantos Anikó, a színház fesztiváligazgatója. A sajtótájékoztató moderátora Mohácsi Szilvia volt, aki Szabó K. Istvánt, Hamvai Kornélt és Guelmino Sándort faggatta munkáikról.
Az egyhetes program szeptember 5-én hétfőn a Szolnoki Szigligeti Színház Helló, Dolly! című musical klasszikusával kezdődik. A világhírű művet ezúttal Szente Vajk álmodta színpadra, főszerepekben Kertész Marcella és Szolnoki Tibor. 6-án kedden a Nagyszínpadon ezúttal az egyik legismertebb magyar drámát, Katona József Bánk bánját tekintheti meg a közönség, a Békéscsabai Jókai Színház előadását Szabó K. István rendezte. 7-én szerdán a Csiky Gergely Színház hozza Kaposvárról Barta Lajos épp 100 éve bemutatott tragikomédiáját, a Szerelmet, melyet Guelmino Sándor állított színpadra.
8-án csütörtökön a Nagyszínpadon Molière népszerű komédiája, a Tartuffe lesz látható, a tatabányai Jászai Mari Színház előadását Szikszai Rémusz rendezte, főszerepben Crespo Rodrigo. Az Arizona Stúdióban pedig ismét egy család történetét tekinthetik meg, Salgótarjánból a Zenthe Ferenc Színház mutatja be Harold Pinter: Hazatérés című művét, Mikó Istvánnal a főszerepben. Az előadást Gyuriska János rendezte. 9-én pénteken a Weöres Sándor Színház előadásában érkezik a Ványa bá. Csehov kedvelt színművét Réthly Attila rendezte, címszerepben Mertz Tibort láthatjuk.
10-én szombaton délután a Csokonai Nemzeti Színház produkciója látható majd az Arizonában, egy különleges monodráma kerül színre: Virginia Woolf Orlandója Anca Bradu rendezésében, Sárközi-Nagy Ilona előadásában elevenedik meg. A Miskolci Nemzeti Színházból Arthur Miller Pillantás a hídról című drámája érkezik este a Nagyszínpadra Lukáts Andor rendezésében, Varga Zoltánnal a főszerepben. A Fesztivált 11-én vasárnap egy nagyszabású produkció zárja majd: a Pécsi Nemzeti Színház hozza Peter Scheffer Amadeusát Méhes László rendezésében. Salieriként Rátóti Zoltánt láthatjuk, a varázslatos muzsika megszólaltatója pedig a Színház Énekkara és a Pécsi Szimfonietta lesz.










