ZETApress

hírportál

Mária Terézia Gödöllőn

Fényes ünnepségre készül a gödöllői királyi udvar. A Gödöllői Királyi Kastély (GKK) egyik újabb programjára kerül sor augusztus második hétvégéjén, 9-10-én. Mária Terézia 263 évvel ezelőtti látogatását idézi a gyermekek és felnőttek változatos szórakozását ígérő Barokk Kastélynapok nevet viselő kétnapos fesztivál ? tudtuk meg Árgyellán Edinától.

A történelmi találkozón a kastélyt építő Grassalkovich I. Antal rendkívüli ünnepséggel fogadta a Magyarországon először vendégeskedő királynőt. A fényes időszakot megidézve a kastély ura, Grassalkovich Antal és családja köszönti a szombat reggel 10 órakor érkező uralkodónőt, fogadását nemesi testőrsége és gólyalábas vándormutatványosok kísérik, majd Paprika Jancsi vásári mulatsággal szórakoztatja a sokaságot. Őket követi a Zrínyi Miklós Katonai Hagyományőrző Egyesület hagyományőrző bemutatója.

A családokat délelőtt Királyfi-királylány elnevezésű barangolásra invitálják a múzeumi termekben, majd a parktúra enged bepillantást a megújult kastélypark botanikai ritkaságaiba. A Garabonciás Gyermek Táncegyüttes Lully állatmesék című előadása délután 3-tól kerül színpadra, a La Fontaine meséket interaktív táncház zárja. A nap folyamán több alkalommal kosztümös életképeken keresztül pillanthatunk be a barokk korba. Sorrentói szerenád címmel olasz dalest idézi meg az itáliai életérzést 19:30-kor a kastély romantikus díszudvarán Domenico Menini és Denis Biancucci előadásában.

Augusztus 10-én, vasárnap 10 órától Mária Terézia nemesi testőrségének díszes őrségváltását szemléli Grassalkovich Antal gróf és fejedelmi vendége a kastélya erkélyéről. A vasárnap délelőtti programban a gyerekeket vásári bábcirkusz szórakoztatja gravitációval, súrlódással és légellenállással. Emellett Minka nagyi emlékei közt kutathatnak a játékos kedvű családok, mely program a kastélyban zajló XVIII. századi főúri életet, az öltözködést és a bálokat idézi fel. E napon is több alkalommal életképek jelenítik meg a barokk kort, majd délután 3 órától a Cifra palota címmel mesék, versek hangzanak fel gitáron, hegedűn, énekszóval Mocskonyi Gergely mesemondó tolmácsolásában. A népszerű Szekérszínház Móricz Zsigmond: Szerelem című vásári komédiáját délután fél 5-től mutatja be a kastély díszudvarán.

A kastélyparkban mindkét nap kastély-játszó áll a családok szolgálatára jelmezekkel, kellékekkel, játékos feladatokkal, a gyermekek kipróbálhatják a népi fakörhintát is. Lesz kézműves vásár, decoupage szalon, lacikonyha és megkóstolható a kürcsi őskalács. A gazdag programkínálat mellett kiemelendő/figyelemre méltó, hogy királyi környezetben vendégeskedhetünk, ahol a programok néhány kivétellel ingyenesen tekinthetők meg! Látványos programok a család minden tagjának! Legyen részese Ön is a kalandnak!

Szóljon hozzá!