ZETApress

hírportál

Sándor bácsi Szilviánál

Kárászy 卡喜卫 Vörös és Fekete című est vendége voltam tegnap a Kárászy Szalonban. Fotóink Lantai József felvételei. A művésznő egykori Pozsonyi utcai otthonában Weöres Sándor költőre emlékezett, akivel a ’80-as évek közepén ismerkedett meg. A 15 éves diáklány egy Vörösmarty téri könyvbemutatón ült le az idős mester mellé.

Az akkori sok hallgatással tarkított beszélgetést újabb követte a Pozsonyi utcában, ahová a szárnyait bontogató zongoristalány meghívta a költőt. Szilvia édesapja hozta autóval Sanyi bácsit budai otthonából, mert felesége: Károlyi Amy költőnő sehová sem engedte el egyedül. A Pozsonyi utcai ház IV. emeletén aztán furcsa párbeszéd zajlott le közöttük. A költőóriás versidézeteket mondott, sokszor akkor rögtönzött gondolatokat, melyekre Szilvia a családi pianínón zenével válaszolt.

A találkozást még továbbiak követték, az édesapa többször elhozta Sanyi bácsit. A Szent István parki házban remek volt a konyak, s mivel Amy néni otthon nem engedte inni férjét, itt Sanyi bácsi az asszony nélkül adózhatott a borpárlat okozta gyönyöröknek. Aztán Szilvia külföldre ment tanulni, s ezek a találkozások abbamaradtak. Akkor még nem volt Internet és mobiltelefon, így a kapcsolattartás is a mainál jóval nehezebbnek bizonyult. S mily furcsa a sors: épp azon az 1989. január 22-i napon kapta Szilvia első lemezszerződését, amikor Weöres Sándor 75 évesen elhalálozott. Mintha arra várt volna még életében, hogy ifjú barátnője révbe érjen!

Az emlékezést követően Szilvia felkonferálta Tibit, Fekete Ernő Jászai Mari-díjas érdemes művészt, akivel együtt léptek fel Hommage?a Weöres Sándor című produkciójukkal. Az előadás az epilógusa volt Kárászy Szilvia tavalyi MŰPA-beli Psyché koncertjének. Tibi Weöres Sándor verseit mondta, s közöttük Szilvia zongorázott, mert az egykori pianínó helyett már rég zongora áll a lakásban. A sok elmondott vers mindössze töredéke volt Fekete Ernő egyórás önálló estjének, mellyel a Budapesti Katona József Színház tagja legalább ötvenszer fellépett. Két hete a Belvárosi Színházban is láttuk a Római Vakáció című Orlay-produkcióban.

S hogyan lett Ernőből Tibi? ? Nos a sorrend fordított. A kis Fekete-fiú 1972-ben Tibinek született, s csak akkor kellett nevet változtatnia, amikor felnőttként színészkedni kezdett. Volt már egy Fekete Tibor a művészvilágban, ezért neki kellett másik nevet találnia. A Fekete Ernő jó választásnak bizonyult, könnyen meg is jegyezhető, elég csak a Fekete-erdőre, a Duna forrásvidékére gondolnunk.

S mire utalt a Vörös és fekete cím? ? Arra, hogy az emlékest végén frissítő italokkal, valamint vörös és fekete falatokkal vártak minket. Megnézhettük Szilvia: Az én Kínai Nagy Falam című két hete megnyílt kiállítását is, amely november végéig előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Szilvia három hete érkezett haza 11 napos első kínai útjáról, ahol a Music China programján vett részt Sanghajban. A z október végi szalonesten szó esett a Magyar Harangjátékról, a Fazioli zongorákról, a mai Kínáról, Sanghajról, Pekingről, élményekről, különleges történetekről. S hogy mi az a Kárászy-féle Nagy Fal? ? Szilvia hungarocellbe vésett sok-sok alkotása, melyek két hétig még a Kárászy Szalon falain láthatók.

Szóljon hozzá!