ZETApress

hírportál

Gondosóra Nagycirkusszal

A Gondosóra program és a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ közötti együttműködési megállapodás aláírása volt a Fővárosi Nagycirkusz díszpáholyában a 15 órai Fesztivál Plusz – Győztesek Gálája telt-házas előadásának keretében. A január 17-ei premier idekattintva olvasható, fotóink Egressy Rita felvételei.

A megállapodás aláírásával a felek megerősítették közös elköteleződésüket a Gondosóra program népszerűsítése, valamint az idősek felelős támogatása és életminőségük javítása érdekében megvalósuló, hosszú távú együttműködés mellett.

A Gondosóra program és a cirkuszművészet értékrendje számos ponton találkozik: mindkettő középpontjában az ember áll. Az idősek iránti figyelem, a tapasztalat, az életút és a tudás megbecsülése, valamint a gondoskodás felelőssége éppúgy alapérték a Gondosóra programban, mint a Fővárosi Nagycirkusz küldetésében, amely hagyományosan kiemelt figyelmet fordít idős artistáira, egykori mestereire, életútjuk nyomon követésére és támogatására.

Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatójának köszöntője után dr. Juhász Roland, a Gondosóra program vezetője ismertette a együttműködés lényegét a megállapodás aláírása előtt. A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított ingyenesen igénybe vehető 65 év felett. A magyar állampolgárság és belföldi bejelentett lakcím esetén alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segélykérésüket nemcsak vészhelyzet esetén.

Az Európában egyedülálló Gondosóra programhoz egy 00-24 órás diszpécserszolgálat tartozik, ahol szakképzett diszpécserek nyújtanak segítséget a felmerülő problémák megoldásában, szükség esetén a kontakt-személyek (kapcsolattartó családtag, szomszéd, barát vagy opcionálisan szociális gondozó stb.) bevonásával. A segítségnyújtás nemcsak vészhelyzet esetén elérhető, hanem a hétköznapi, egyszerűbb problémákban is gyors támogatást jelent.

Korszakváltás a biztonság terén és mérföldkőnek számít az idős-gondozásban: nagy segítség a felhasználóknak, de biztonságot és megnyugvást nyújt a családjának és hozzátartozóinak is tudatva, hogy a segítség egy gombnyomással elérhető. A programra való jelentkezés ingyenes, a szolgáltatás havidíjmentes és Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában. Jelen sorok írója már lassan 2 éve hordja karján az Gondosórát.

Szóljon hozzá!