Megnyílt a 13. KAFF
Tegnap hivatalosan is megnyílt a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. Az ötnapos seregszemle közel 400 filmet mutat be 27 országból, és számos kísérőprogrammal, retrospektív és panoráma vetítéssel, kiállításokkal, könyvbemutatókkal, workshoppal, fényfestéssel és koncerttel várja a műfaj szerelmeseit ? tudatták sajtósai.
Június 21-én szerdán 18 órakor a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban megtartott ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. Az ünnepség a Magyar népmesék zenéjét is szerző Kaláka felvezető zenéjével indult, mely után Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tartott beszédet. Ezt követte a 13. KAFF életműdíjának átadása. Az idei életműdíjas dr. Buglya Sándor, a magyar amatőr- és független-filmes mozgalom kiemelkedő alakja, aki olyan tehetségeket segített pályája során, mint Cakó Ferenc, Varga Csaba, Hegyi Füstös László vagy Bertóti Attila.
A nyitóesemény végén a közönség megtekintette a magyar versenyprogram rövidfilmes blokkját, többek között olyan alkotásokat, mint a Love Bucsi Rékától, a Kötelék Wunder Judittól, vagy a Néhány szó Csáki Lászlótól. A 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és a 10. Európai Animációs Játékfilm és Tv-film Fesztivál programjában 27 országból közel 400 alkotás szerepel. A fesztivál idei díszvendége Ausztrália, öt szekcióban láthatnak alkotásokat a hetedik kontinensről. A magyar animációk versenye mellett külön kategóriában versenyeznek az európai egész-estés animációk, valamint a tv-sorozatok és tv-speciálok. Mindhárom versenyprogramban ötfős zsűri dönt majd a legjobbakról. A fesztivál díjátadója június 24-én szombaton 18 órakor lesz a Hírös Agórában. A június 6-ai Uránia galériai sajtótájékoztatóról idekattintva olvashatunk.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=CG_OKqpMvco[/youtube]



