ZETApress

hírportál

Filmvetítés a kiállításban

Jelenet a filmbőlAz itt élő lelkek nagy része című 92 perces színes magyar játékfilmet láthatjuk ma 16 órától a január 31-én keddig naponta 10 és 18 óra között látható DLADLA100 című kiállítás No.5 kísérőprogramjaként, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében, az Andrássy út 69-ben.

A 16 órakor kezdődő filmvetítést követően a szereplőkkel, Hajdu Szabolccsal, Török-Illyés Orsolyával, Szabó Domokossal, valamint az alkotópáros egyik tagjával, Ivan Buharovval beszélgetünk ? tudatta az MKE Kommunikáció. Rendezte: Igor és Ivan Buharov. Szereplők: Nyitrai Illés, Durst Péter, Szabó Domokos, feLugossy László, Bagdi István, Tolnai Szabolcs, Vágvölgyi B. András, Hajdu Szabolcs, Fátyol Hermina, Hajdu Lujza, Török-Illyés Orsolya, Vasvári Emese, Gut István. A Magyar Kultúra Napja alkalmából a 20 óráig tartó program és a kiállítás ma ingyenes!

A képzőművészeti világ filmesnek tarja őket, magyarországi filmes körökben képzőművésznek számítanak. Saját bevallásuk szerint, valahol a határmezsgyén mozognak. Alkotásaikra mindenesetre jellemző egyfajta intermedialitás. Igor és Ivan Buharov munkássága egyedülálló jelenség a hazai filmes közegben. Filmjeik bizonyos tekintetben olyanok, mintha sosem látottként néznénk azt, ami mégis ismerős. Legújabb játékfilmjük, amelyet nagy sikerrel játszanak a mozik, gróf Batthyány Ervint, az anarchizmus tanainak hirdetőjét kelti életre, aki száz évvel halála után újra feltűnik, hogy újra megkísérelje elméletei gyakorlati kivitelezését. Felismeri, hogy a világ nem olyan irányba változott, ahogy elképzelte, szinte semmi sem valósult meg az uralomnélküliség utópiájából. Újra reformiskolát alapít, szellemi partnereket toboroz, és elkezdi egy új generáció felnevelését, akik az erőszakra épülő uralmi rendszer helyett, a szolidaritás és az önkéntes együttműködés elvei szerint gondolkodnak ? olvasható Sirbik Attila: Szerencsére a bátorság fertőző címmel az Artmagazinban megjelent interjújából.

Szóljon hozzá!