ZETApress

hírportál

12. BuSho a fővárosban

TelitalálatAmint azt már a hosszú évek alatt megszokhattuk, ismét meghaladta az ezret a beérkezett nevezések száma az idei 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál felhívására, mely természetesen az elő-zsűrinek okozott ismét jelentős fejtörést ? tudatta Gábeli Tamás kulturátor, Gombolyag Foundation.

Azonban az évek és a rutin ezúttal is felülkerekedett és a szelektálók újra nagy élménnyel jeleztek vissza a tavaszi válogatást követően: Az elhivatott előzsűriző mindig szívesen néz meg több száz rövidfilmet, melyet idén sokadszor vállaltam szellemi kielégülés gyanánt, és nem bántam meg. A jó rövidfilm tömör, lényegre törő, sok szeretettel és szafttal készül ? fogalmazott ez egyik állandó szelektorunk: Rimóczi László online újságíró. Rajta kívül egyébként továbbra is az elő-zsűri tagja volt Csüllög Edina, Észtországban élő és alkotó filmrendező, Dér Asia, szabadúszó filmes, valamint az animációs filmeket válogató házaspár Patrovits Tamás és Orosz Annaida, akiknek hosszas és összetett munkája eredményeképpen megszületett az idei versenyprogram! A 15 órányi 74 rövidfilm végül 25 országból érkezett, kategóriánkénti bontásban 39 fikciós, 19 animációs és 16 kísérleti alkotás, melyeket böngészve bukkantunk néhány érdekességre.

A legjobb rövid animációs kategóriában Oscar-díj jelölést kapott orosz We Can?t Live Without Cosmos című alkotás mellett az észt animációs iskola kiváló darabja, az Isand is versenybe került, valamint a korábban rengeteg fesztiváldíjat besöpört Edmond című rövidfilm. Legjobb rövidfilm kategóriában kapott szintén Oscar-jelölést az osztrák Patrick Vollrath az Alles wird gut azaz Everything Will Be Okay című filmje, valamint szintén a sógoroktól érkezett a néhány éve nagy sikert aratott Metube című kísérleti film folytatásával Daniel Moshel, aki a Carmen után ezúttal Carmina Burana feldologzással jelentkezik. Több nemzetközi együttműködésben készült alkotás bukkant fel a mezőnyben, mint a Getting Fat in a Healthy Way című bolgár ? német fantasztikum, vagy a L’ours noir / The black bear című belga ? francia kooprodukció, amelyben egy plüssmedve támad pucér turistákra az erdőben. Néhány visszatérő alkotót is szeretnénk megemlíteni, mint a 2007-es Offside című filmjével Arany BuSho díjas izraeli alkotópáros Erez Tadmor & Guy Nattív, a néhány éve Tous les hommes s’appellent Robert rendezője, aki személyesen is járt nálunk Marc‐Henri Boulier vagy épp a korábbiakban 3 alkalommal is versenybe került Holland rendező Mathijs Geijskes. Világsztárok is felbukkannak néhány produkcióban, a Break című brit szociodrámában például John Hurt, vagy épp a Zero című sci-fi, melyben az egyik producer Ridley Scott! Természetesen nem maradhat ki az aktualitások közül a migráns áradat sem, a Boat People című filmben egy hajótörést szenvedett férfi mászik fel a gazdag pár yachtjára.

Te magad légy!Mindig nagy körültekintéssel kezeljük a hazai pályán versenyző magyar alkotásokat, melyekből az országok közül a legnépesebb delegáció, szám szerint 15 került a versenyprogramba. A magyar alkotások között erősnek nevezhető az animációs jelenlét, melyek főleg a MOME tanszékről érkeztek, de anélkül, hogy megneveznénk őket, a fikciós filmek között is sok ismerőssel találkozhatnak majd az érdeklődők. Azonban a fesztivál hagyományai szerint a további benevezett közel 50 magyar alkotást is műsorra tűzzük majd a panoráma szekcióban, csakúgy, mint a versenyről épp lemaradt nemzetközi filmeknek szintén lesz információs vetítése. Ezeket a filmeket a versenyprogramtól elkülönítve, a szombati napra tettük, így mindenki eldöntheti, hogy melyik szekcióban csemegézik majd.

Régi-új helyszínünk is újra a palettán, hisz ez elmúlt 12 esztendő felét a Vörösmarty moziban töltöttük, ahová, illetve a helyére, jelenleg Örökmozgó néven, most visszatérünk a kísérőprogramokkal. A megújult Budapest Rooftop Cinema Corvin Club mellett szintén új helyszín lesz a Puskin mozi szomszédságában található Fészek Klub, ahol a nyitó és záró koncertet rendezzük a Kőbányai Zenei Stúdió részvételével, de hét közben visszatérünk majd a legendás Trafikba is a Mikszáth térre. A zömében hozzánk érkező európai rendezők mellett idén akkreditáltak a tengeren túlról is, sőt a fesztiválon dolgozó önkéntesek között is felbukkannak külföldiek, tehát szeptember első hetében igazi nemzetközi kavalkád lesz a javából Budapesten és persze a vidéki, valamint határon túli helyszíneken.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=TYIxBRA5qjA[/youtube]

Szóljon hozzá!