Bubbles Stories
A Bubbles Magyarország első non-stop önkiszolgáló mosodahálózata, jelenleg 27 egységet üzemeltet országszerte. Erről eddig itthon kevesen tudtak, azonban a közösségi mosás, mint olyan már régóta ismert kezdeményezés a magyarok körében is. Hiszen kinek ne ugrana be egyből 2-3 ikonikus mosodában játszódó filmjelenet?
Ross és Rachel első csókja egy mosodában csattan el, Josh Hartnett mosás közben találkozik élete szerelmével a 40 nap, 40 éjszakában, és Edward Norton is ezen a helyszínen egyezik meg Helena Bohnam Carterrel abban, hogy ki melyik önsegítő kurzusra jár ezentúl a Harcosok klubja című filmben. Ez a megfigyelés adta a rendhagyó kampány alapötletét Bodnár Bencének, a projekt kreatív vezetőjének, A Bubbles dinamikus, modern márka lévén kifejezetten fiatal kreatívszakemberekkel szeretett volna dolgozni márkája népszerűsítésén, ezért bízta meg Bencét azzal, hogy dolgozzon ki egy olyan kampányt, ami eljuttatja a Bubbles hírét a fiatal, nagyvárosi célcsoporthoz.
Az alapötlet véglegesítésében és kivitelezésében Carlos Ramas, a DDB Budapest spanyol art directora és a fiatal magyar filmes szakembereket képviselő Melvin produkciós cég segített. Kitalálták, hogy tehetséges hazai filmes szakemberek közreműködésével leforgatnak egy háromrészes rövidfilm sorozatot, amelynek három rendezője/rendezőpárosa teljesen szabad kezet kap az alkotásban, egyetlen kivétellel ? a filmnek a Bubbles egyik mosodájában kell játszódnia.
A cég ügyvezető-alapítójának, Megyeri Gábornak egyből megtetszett az újszerű tartalomgyártási stratégiaA filmekben a Bubbles szolgáltatása szervesen a történet része, a cég a projekt által tehetséges hazai filmes szcéna mecénásaként adhat lehetőséget arra, hogy szórakoztató és minőségi rövidfilmek láthassanak napvilágot itthon. Így született meg a Bubbles Stories, melyet tegnap este láttunk a Paulay utcai VIP-partin.
A filmekről és a rendezőkről
A reklámos- és videó-filmes körökben otthonosan mozgó Menzkie a.k.a. Mednyánszki René egy rövid időutazásra invitál minket Nagy Zsolt és Fátyol Hermina főszereplésével. A Lőrincz Nándor ? Nagy Bálint rendezőpáros filmje egy magányos maci (Molnár Gusztáv) magánéletébe nyújt betekintést, aki nem is annyira gyámoltalan, mint amilyennek első látásra tűnik. Az elsőfilmes spanyol rendező, Carlos Ramas pedig a Saul fiából és a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlanból is ismert Jakab Juli és egy tenerifei író szerelmi történetét mutatja be.
Személyes gondolatok az alkotóktól
? Úgy érzem, hogy egy különleges dolgot hoztunk létre. Nagyon szimpatikus volt a Bubbles részéről, hogy lehetőséget teremtenek a szabad alkotásra. Ez volt a projektnek az a része, ami rögtön mindenkinek helyet csinált a naptárában ? nyilatkozta Szelei Bori, a filmek egyik producere.
? Egy olyan történetet kerestünk, ami autentikus egy mosodában, formailag pedig olyan megoldást szerettünk volna, ami egyszerre stílusos, és gyártási értelemben könnyen megvalósítható. így kötöttünk ki ennél a repetitív, egyszerű, de mégis játékos ? mesélte a forgatókönyv megszületéséről a Lőrincz Nándi & Nagy Bálint rendezőpáros.
? Jó, hogy egyszerre három film is elkészült, elég illusztris a társaság, sokfélék lettek a filmek. Szerintem jól fognak működni, eltelik majd az idő velük a mosás-szárítás alatt ? nyilatkozta a projektről Jakab Juli, a Tiszta ruha című film női főszereplője.
? Ami jó ebben az az, hogy nem akar reklám lenni ? mondja Nagy Zsolt. ? Jó érzés úgy reklámozni valamit, hogy közben ezt észre sem veszed, hogy színészetre van igény az alkotók részéről és nem csak mosolyogni kell ? fűzte hozzá Bach Kata. Ez a kezdeményezés is jól mutatja, hogy a Bubbles mosodák közösségi tere akár tehetséges fiatal magyar rendezők alkotásainak helyszínéül is szolgálhat, ahol új történetek íródhatnak, új barátságok születhetnek. Hiszen a Bubbles-ben bármi megtörténhet…
Mi a Bubbles?
Bubbles önkiszolgáló mosodahálózat 2011 óta van jelen a magyar piacon. Nemcsak az ötlet hazai, de a Bubbles International Zrt. is 100%-os magyar tulajdonban van. 2014-ben és 2015-ben a cég egyaránt gyorsan növekedett, és a cél, hogy az elkövetkező három-négy évben elérje a 70-100 egységgel rendelkező országos hálózati lefedettséget. A hálózat idén elsősorban a megyeszékhelyeken és a nagyobb vidéki városokban való megjelenést tűzte ki célul, de lehetőséget lát a tíz-tizenötezer feletti lélekszámú településekben is. A vállalat tervei szerint 20-25 Franchise Partner bevonásával legalább 50 mosodai egységet szeretne nyitni vidéki városokban. A Bubbles önkiszolgáló mosodái ? professzionális gépeikkel ? Magyarországon egyedülálló módon kínálják szolgáltatásaikat. A személyzet nélküli üzletek non-stop nyitva tartással várják a vendégeket, ahol szükség esetén a segítséget és az időszaki ellenőrzést távmenedzseléssel oldják meg az üzemeltetők. Az üzletek teljesen automatizáltak, így a gépek programjainak vezérlése, a mosó- és egyéb adalékok adagolása és a fizetés is. A vendégélményről olyan kiegészítő szolgáltatások is gondoskodnak, mint az olvasósarok kényelmes kanapékkal, gyereksarok, vagy az ingyenes WiFi.


