Francia győzelem a 10. BuSho-n
A kertvárosi idillt bemutató Every day is a small life, a francia Albane Fioretti alkotása nyerte a 10. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját, az Ezüst Bushót pedig Tóth Barnabás Újratervezés című filmje érdemelte ki. Az elismeréseket szombat este adták át a fővárosi Puskin moziban, az ötnapos fesztivál zárásaként ? tudatta Gábeli Tamás kulturátor.
Az Arany Busho díjat elnyerő kisfilmet ?kifinomult intelligencia jellemzi tartalmi és formai síkon egyaránt; az emberi viszonyok ábrázolása, a humor, a dráma ugyanolyan erős, mint a színészi játék és a képi megvalósítás? ? hangzott el a nemzetközi zsűri értékelése a díjátadón. A Wolfgang Leis rövidfilmszakértő, Mark Rimmell brit jelmez- és díszlettervező, a horvát filmszövetséget képviselő Marija Ratkovic, Bordos Anikó filmrendező, valamint Roberto Barrueco, a barcelonai Mecal fesztivál igazgatója alkotta zsűri által a második helyezettnek rangsorolt magyar alkotásban Pogány Judit és Kovács Zsolt jelenít meg egy középkorú házaspárt.
A mű ? amely tavaly elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját és egyebek mellett Montrealban is vetítették ? a zsűri szerint a szeretet mély rétegeiről szóló őszinte film, kiváló szereposztással, erős mondanivalóval, aminek ?ritmusa pontos, mint az egészséges szívverésé?. A Bronz Busho díját a zsűri a német Arne Ahrens My Circumcision című filmjének ítélte, amelyben a kettős identitású, Németországban élő Ümit és szülei Törökországba utaznak, hogy a fiú átessen a hagyományos körülmetélésen. ? Ennek a filmnek sikerült egy mélylélektani problémát komikus környezetbe átemelni; hogy ezen valójában sírjunk vagy nevessünk, az a nézőre van bízva ? vélekedett a zsűri.
A legjobb animációnak a német Robert Löbel Wind című, egy szeles ország szeles hétköznapjait bemutató művét választották, míg a legjobb kísérleti film díját a szintén német Philipp Artus Snail Trail című alkotása kapta, amely egy csiga evolúciós kalandjait kíséri végig. A legjobb vígjáték az olasz Lorenza Indovina Screwed című filmje lett, amelyben egy első ízben hűtlen férj ügyeskedéseit láthatták a nézők. A legjobb operatőr a spanyol Javi Agirre Erauso lett az Aritz Moreno rendezte Cholera fényképezéséért, a legjobb színész pedig az Egyesült Arab Emirátusokbeli Ali Raad Al-Zaidawy a Baghdad Messiben nyújtott alakításáért. A legjobb ötlet/forgatókönyv díját a belga Jean-Julien Colette Electric Indigo című filmje érdemelte ki, amelyben egy hagyományosnak távolról sem nevezhető családban felnőtt lány hányattatásait követhetik a nézők. A film az Eötvös Loránd Tudományegyetem filmszakos hallgatóiból álló diákzsűri díját is elnyerte. A fesztiválra a legjobb válogatást beküldő stúdió, illetve iskola idén a németországi Aug&Ohr Medien filmügynökség lett.
Az idén első ízben két különdíjat is kiosztottak a fesztiválon. A főtámogató Nemzetközi Visegrádi Alap a versenybe válogatott legjobb cseh, lengyel, magyar és szlovák filmek közül a lengyel Tomas Suski, It?s Only a Comedy című alkotását ítélte a legjobbnak; a filmben egy fiatal színészpalánta idős művészektől kér tanácsot, ám az egyiküktől másfajta útmutatást kap, mint amire számít. A BuSho vidéki helyszínei közül idén debütált Sopron, a város különdíját ? egy erre meghírdetett pályázat nyertes plasztikáját ? a német Florian Sailernek ítélték oda Comeback to go! című filmjéért. A kisfilm humorral és szeretettel mutatja be egy sikertelenségre ítélt ? büfékocsiban dolgozó, de énekesinő karrierről álmodozó ? lány és egy kiöregedett zenész kapcsolatát.
A kedden megnyitott 10. BuSho fesztivál versenyprogramjában több mint 80 fikciós, kísérleti és animációs rövidfilmet ? köztük 12 magyar produkciót ? mutattak be, emellett nagyságrendileg ugyanennyi nemzetközi, animációs és magyar kisfilmet tekinthettek meg a nézők versenyen kívül, az információs szekciók vetítésein. A központi helyszín, a budapesti Puskin mozi és az ismétlő vetítéseknek helyet adó Corvintető mellett párhuzamosan zajlottak a vetítések Szolnokon, Sopronban, valamint a határon túl Nagyváradon, Érsekújváron és Ungváron.
