Sikerfilmek a Puskinban
Július 30-a és augusztus 6-a között ? szerdától szerdáig ? a Vertigo Média és a Budapest Film Zrt. közös szervezésében Vertigo Filmhét lesz a belvárosi Puskin moziban, a Kossuth Lajos utca 18-ban. Egy teljes héten át naponta három artfilmet nézhetnek meg az érdeklődők a közelmúlt filmtermésének legjavából ? tudtuk meg Tóth Judittól.
A filmhét programjában összesen 23 film szerepel, melyek közül kettő az országos premier előtt látható majd. Minden nap elsőként egy romantikus alkotás, majd egy fesztivál-kedvenc, végül egy skandináv sikerfilm lesz műsoron. A filmhetet egy-egy premier előtti vetítés keretezi: a nyitófilm július 30-án David Michod kultrendező Országúti hajsza című alkotása lesz Guy Pierce és Robert Pattinson főszereplésével.
A fesztivál zárása képpen pedig augusztus 6-án este a Mads Mikkelsen főszereplésével készült A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája című francia történelmi kalandfilm lesz látható. A filmhét célja, hogy a nyári hőségben kedvet csináljon az artmoziba járáshoz és igényes artfilmek nézéséhez, valamint ösztönözze a közösségi filmfogyasztást. A filmhétre a belépőjegyek egységesen 700 forintos, kedvezményes áron lesznek kaphatók. A premier előtti vetítésekre jegyet váltók közül az első 50 vásárló a film plakátját kapja ajándékba. A jegyelővétel július 17-én, csütörtökön kezdődik a Puskin mozi pénztárában, valamint online jegyvásárlásra idekattintva nyílik lehetőség.
A Vertigo Filmhét kora délután 15 órakor, illetve 15:30-kor kezdődő romantikus filmjei között az Éjféli gyors Lisszabonba, a Százkarátos szerelem, A titokzatos szerető, a Tékozló szív, a Hogyan nevezzelek?, a Mr. Morgan utolsó szerelme és a Szerelem, örökség, portugál lesz műsoron. Ezekben a mozikban olyan világsztárok romantikáznak, mint Jeremy Irons, Pierce Brosnan, Emma Thompson, Audrey Tautou, Michael Caine, és Ralph Finnes. Utóbbi nemcsak főszereplője, de rendezője is a Charles Dickens életéről szóló, Oscar-jelölt A titokzatos szeretőnek. Itt kerül vetítésre a 2013-as év két nagysikerű romantikus vígjátéka, a francia Hogyan nevezzelek? és a decemberi Európai Filmdíj átadón közönségdíjban részesült francia-portugál Szerelem, örökség, portugál.
A második vetítési sávban minden nap egy-egy fesztivál-kedvenc került a programba: az Oscar-jelölt Lazhar tanár úr; a többek között Berlinben díjazott Az ártatlanság virágai; A Josef Mengele latin-amerikai bujdosásáról szóló A német doktor; az Arany Pálma-díjazott Adéle élete ? 1-2. fejezet; a cannes-i zsűri díját elnyerő Szesztolvajok; a brazil kultrendező Fernando Meirelles 360 című drámája; és a Jesse Eisenberg főszereplésével készült A hasonmás című Dosztojevszkij-adaptáció.
Az este a skandináv filmek rajongóié. Ebben a tematikus blokkban olyan remek alkotók és alkotások kaptak helyet, mint Lars von Trier A nimfomániás 1-2. rész című mozija; a Stellan Skarsgard főszereplésével nagy sikert arató Az eltűnés sorrendjében, a Camilla Läckberg bestselleréből készült Eltitkolt életek, a Baltasar Kormákur izlandi kultrendező jegyezte Dermesztő mélység, a Jussi Adler-Olsen bestselleréből készült Nyomtalanul, és a Jo Nesbø regényéből készült bombasiker, a Fejvadászok.
