ZETApress

hírportál

Körülöttünk a Műcsarnokban

Műcsarnok 2017Nemzeti Szalon nyílik április 21-én pénteken a Műcsarnokban ? tudtuk meg a mai sajtótájékoztatón. Az augusztus 13-án vasárnapig látható programot bemutatta: dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára; Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója és Bán András PhD, a Műcsarnok vezető kurátora.

A Körülöttünk című kiállításon olyan művészeti alkotások kerülnek a közönség elé, amelyekkel amúgy együtt élünk, mindennapi életünk velejárói, használjuk őket, környezetünk komfortosságát képezik. Ezek a tárgyak azonban nem maguktól jönnek létre: számos felhasználói és esztétikai szempontot figyelembe vevő, körültekintő professzionális tervezőmunka eredményei. A kiállításon nyolc ipar- és tervezőművészeti szakterület utóbbi évtizedben született ötleteiből és megvalósult alkotásaiból válogattak a kurátorok: Sára Ernő és Scherer József, maguk is tekintélyes tervezőművészek. Ezek a szakterületek a kiállítás egyes termeiben önmagukban is szétnyílnak, sokszorozódnak, mint a fa, melynek egy törzse van, de ágainak száma váltakozó mennyiségű, és az idő múltával bőségesen gyarapodik, bemutatott művészeti területek közös gyökere az oktatás, törzse a tervezés.

A bemutatott tíz év anyagában nagy léptékű változás érzékelhető. A tömegtermelés és a sebesség folyamatos kihívásai egyes műfajokat preferálnak, másokat a perifériára sodornak. Ez az ezeréves hagyományokra, tapasztalatokra és technológiára épülő kézműves területeknek nem kedvez. Igyekeznek megőrizni és továbbadni az évszázadok alatt kifinomodott ujjmozdulatokat, jelentéstartalmakat, mintákat. Holnap ismét rácsodálkozik majd a világ, felismeri egyediségének értékét, és akkor milyen jó lesz, hogy nem kell mindent elölről kezdenünk. Mert bármilyen gyorsan is változik a technika, a több ezer éves tapasztalatra alapuló vizuális nyelv alaptörvényei nem változnak. A sok ezer éves technikák a futurisztikus jövőtervekkel összeölelkezve vannak jelen körülöttünk, hiszen azok is, ezek is életünk részei, és egybeolvadnak majd a nem is túl távoli jövőben.

Szóljon hozzá!